Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1985-02-23
és gyakorlat összhangjának hiányosságairól, mely egyébként a pártórtekezlet beszámolójában is különböző megfogalmaz ás okban visszatérő téma. Hosszú idő óta hangoztatjuk és most is szerepel a célkitűzések között : ' - a vállalati önállóság növelése / már ahol élni tudtak vele/.- a hatékonya működő vállalatoknál további lehetőség biztosítása.- az együtt-gondokodás szükségessége a vállalatok és irányitoszervek között.- Ez példáíL úgy szerepel a beszámolóban, hogy igény van az előzetes véleményegyeztetésre. Egyetértés is van ezekben. Sajnos azonban ugylátom, hogy a gyakorlat ettől néhány helyen eltér. Ez a mi esetünkben úgy néz ki, hogy ilyen nagymértékű beleszólás még sosem volt a vállalat életében - a mind eddig hangoztatott elv ellenére . Ha jól értettük - 2 önálló vállalatra és egy leányvállalatra javasolják ’ átszervezni a BRG-t. Gondolom ez elég nagymértékű belenyúlás a vállalat életébe. 1 ^ , Gazdasági ndoklás nélkül. Gyárunk kollektívája szívós és tartós munkával érte el, hogy eredményesen tudjon mindig az éppen érvényes gazdasági szabályozó változat szerint dolgozni és tisztességes módon hozzájárulni a I költségvetéshez. Ehhez az kellett, hogy minden lépésünknél - pl. termelés szervezésünknél, termékszerkezetünk, alakításánál - piaci stratégiánknál, uj termelőhelyek létesítésénél a még hatékonyabb működést alapvető szempontnak tekintsük. Több mint 10 éves ilyen előzmények után egy más szervezeti struk^ túrára valé átállás jelentős hátékonyság csökkenéssel jár. És úgy gondolom, ez semmiképp sem tartozhat a hatékony vállalatok lehetőségeinek további szélesítésébe, hanem inkább a meggondolatlan problémák okozása körébe tartozik. Iy Ami pedig a közös gondolkodást illeti , a téma széleskörű indítása előtt nem volt lehetséges és nem is történt meg. Egyszerűen azért, mert nem kezdeméijeztek . megbeszélést a vállalattal, mi meg nem tudtunk a javaslatról. í t \ \ i 2c iá m-— I [ d ' .