Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1985-02-23
nagyszámú összes kilépések számán belül 60-70 párttagunk is kilépett. Ezek vagy nem értettek egyet a két gyár összevonásával emberi okok miatt, vagy a velük összevont másik gyáregységbe nem akartak átmenni, inkább más munkahelyet választottak. A pártszervezet feladata alapvetően a gazdaságpolitikai intézkedések végrehajtásának segítése volt. A pártvezetőségnek is új módszereket kellett kialakítania , amely a nagyobb párttagiótszámhoz igazodott, ós hatékonyabb irányításra volt szükség az új alapszónvezeteknél. Gazdasági egységekhez igazodva alakítottuk ki a pártalapsservezeteket, Egy osztályhoz ogy pártalapszervozct tartozott, bár az osztály gazdasági tevékenysége mind a két gyáregységre kiterjedt és a dolgozók, a párttagok elhelyezkedése is hasonló volt. így ezekben az alapszervezetekben a partéiét f oly amat o s s ágának a biztosítása komoly gondokat okozott, amellett, hogy két területen volt a ii árt tagság, még nehezítette az a tény is, hogy a termelő területeken 3 műszakban dolgoztak. így az alapszervezetek irányítására új módszer kialakítására volt szükség, 1983-ban a létszám tovább csökkent a IIongornyómé gyáregységben, ezért a termolós gazdaságtalanná vált. Az a döntés született, hogy 1987, június 30-ával * a Hengernyomó gyáregységben a termelés megszűnik. A Ilengornyomó gyáregység hasznosítására a Skála Copppal egy közös gazdasági társulást hozott létre a Budaprint , mely gazdasági társulásban a Hengernyomó gyáregység épületi állóeszközét! vagyoni hozzájárulásként szerepelnek. Ennek a döntésnek a következményeképpen került sor arra, hogy szervezetten elkezdődjék a termelőgépek átirányítása, leszerelése, illetve értékesítése, s ehhez szorosan hozzátartozott, hogy mintegy 500 ember jövőbeni munkahelyéről kellett gondoskodni. "ta' Írt L ■/ - - w /i'*l *