Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1985-02-23

> * ' a tudatos káderutánpótlás biztosításában, az admi­nisztrációs fegyelem betartásában, különös tekin­tettel az információs jelentésekre. Ezek a minősítések azonban viszont pozitívumként említették rendezvényeink tartalmasságát, és szín­vonalát, a gazdasggi- és gazdaságpolitikai kérdések­kel való rendszeres foglalkozást, a párttagok példa­­mutatásának érvényesülését a termelésben, a munka­­fegyelem javításában. Megítélésünk szerint az utóbbi időben több területen javulás következett be. Hivatkozva az előbb felsorolt öt év értékeléseire, úgy érezzük, hogy munkánk nem ad okot egy olyan ne­gativ értékelésre, mely a III.ker.-i PB beszámoló­jában megfogalmazódott. A beszámoló szerint pártszervezetünket már az elmúlt ötéves ciklus elején a gyenge pártszervezetek között tartotta nyilván a III.ker.-i PB., akikkel testüle­tileg és a napi munkában is egyaránt kiemelten kell foglalkozni. A PB értékelése sherint ez a "kiemelt foglalkozás" a mi esetünkben nem járt eredménnyel, és végső értékelésben a pártszervezet munkája ered­ménytelen. Az értékelés keménységét az sem enyhiti, hogy a PB felveti saját ellenőrző és irányító mun­kájának hiányosságait is. Tudjuk, hogy a kerületi PB szempontjából pártszerve­zetünk nem egy súlyponti hely, mivel vállalatunk központja nem a III.ker.-i székhelyű, de ez semmifé­leképpen nem jelentheti azt, hogy pártszervezetünket a gyenge munkát végző pártszervezetek közé sorolják. A ker.-i PB értékelései sem az ötéves ciklust meg­előző , sem a ciklus időszak alatti értékelésében nem ■api z sa Él PBMMMl VMBam: * “WWW. 4

Next

/
Thumbnails
Contents