Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1985-02-23

Pártszervezeteink segítsék az új keresetszabályozás adta lehető­ségeken belül ogy hatékony, belső érdekeltségi rendszer kialakítását. Igény, hogy a gazdasági célok elérését szolgáló pártmunkában a politikai meggyőzés, a mozgósítás és az ellenőrzés valamennyi for­mája nagyobb teret kapjon, s pártszervezeteink politikai döntései és a pártellenőrzés segítse elő a gazdálkodó szervezetek önállóságát. Tisztelt Pártértekezlet ! Külön szólok arról is, hogy március elején minden olyan munka­helyen, ahol VGMK-el< vannak, taggyűléseken kell áttekinteni azok helyzetét. Az egyértelműbb és alaposabb megítélés érdekében a KB. e területen is teljeskörüen meg kívánja ismerni a párttagság véle­ményét. A taggyűlésen a vitát úgy célszerű irányítani, hogy az az adott munkahely munkaközösségeinek működésére irányuljon, s nem a más terülotekre vonatkozó vélt vagy valós információk értékelésére. A vita során kerüljön felszínre, hogy a munkaközösségek tevékeny­sége hogyan illeszkedik a munkaszervezet egészébe, milyenek a gaz­dasági hatásai, milyen pozitív és negatív jelenségeket eredményez, esetleg milyen aránytalanságok vagy visszásságok tapasztalhatók. A taggyűlés állásfoglalása alapján minősítsék a területükön kia­lakult helyzetet. Abból induljanak ki, hogy a gazdasági céljaink elérését segítő, szabályosan működő VGMK-et támogatjuk. A szabályok­tól eltérő gyakorlatot, a végzett munkával nem arányos jövedelmek keletkezését és az indokolatlan jövedelemkiáramlást azonban meg kell szüntetni. A törvényességnek az ellenőrzés és szankcionálás minden eszközével érvényt kell szerezni. , I U.G J.............................................................................................................................................——-_____________ J: / m- 4 II 3

Next

/
Thumbnails
Contents