Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1985-02-23
I I I l A TÖMEGOKTATÁSBAN a párttagok aránya valamelyest tovább csökkent, jelenleg 35-40%. Párttagságunk AZ ÜZFMI INTF7Mémvhz*. ao > alapfokú politikai képzettsége évről-évre emelkedik, ugyanakkor továbbra is jelentős (27,4%) azon párttagjaink aránya, ' SZTOTT TESTÜLETEK MUNKÁJA akiknek kellően értékelhető politikai képzettségük nincs. (Főleg az idős párttagok magas aránya miatt). Uj vonzó módí szerek kidolgozásával és kipróbálásával növeltük a propagandamunka eredményességét. Ezek közül kiemelkedő a tömegpolitikai oktatási évet záró vetélkedő, amelyet 1983-ban rendeztük meg először; azóta már fővárosi, sőt országos A pártszervezetek többsége megfelelően látja el a párt vezető szerepéből helyileg ráháruló feladatokat Megható elismerést váltott ki, mint újtípusú, jól mozgósító erejű kezdeményezés. Az 1983/84-es tanévben megismételt, rendezrozó tényezői a munkahely politikai életének. Különösen élenjárnak a nagy mozgalmi múlttal, történelmi munkásvénysorozat közel 90 csoportot, több száz szemináriumi hallgatót mozgósított. Ennek következtében erősödött az mozgalmi hagyományokkal rendelkező munkahelyek pártszervezetei (pl. PNYV, Óbudai Gázgyár BHGy) Munkájuérdemi munka. A vetélkedő bevált, folytatásra érdemes. kat a 9Var' kollektívák elismerik. Vezető szerepük vitathatatlan. A keruleti Pártbizottság testületileg s a napi munkában egyaránt kiemelten és tudatosan foglalkozott a gyengébb A MARXIZMUS-LENINIZMUS ESTI KÖZÉPISKOLA lllnérf néhánv h''°°b°Ztette11 tofodes a pártszervezetek többségénél jó eredményt hozott. Az erőfeszítések ellenére néhány helyen - elsősorban a személyi feltételek hiánya miatt - továbbra sincs előrelépés (Szeszgyár, Hallgatóinak száma hullámzó, az utóbbi időszakban csökkent. Az 1980/81-es 125 főhöz képest 1984/85-ben t^etS 7177777 ff VŐ9y^ VagyiTMveket Építő és Szereiő Vállalat (VEGYÉPSZER)). Ezeknél a párt-108-an vesznek részt a képzésben. A csökkenésnek több oka van: a szervező munka fogyatékosságai, a kétéves kép- Pírtíránmár, pMp ytelensege következtében feltétlenül felmerül az egész helyi párttagság felelőssége és a zési időtartammal járó terhelés, a magasabb képzés iránti érdeklődés, az anyagi javak megszerzésének előtérbe kerü, keruleb * ZtalkT haf°nysá9a is' lése, stb. A hallgatók összetételére jellemző, hogy a párttagarány 35-40%-on stabilizálódott, a munkásarány valametérTM !Zn 1 TM T összhangban vannak az időszerű feladatokkal, fontos szerepet töllyest növekedett, megközelíti a hallgatók kétharmadát. Új jelenség, hogy a funkcióból, gazdasági beosztásból fakadóan nanvnhh nnállósánnt ? ? ' 3 partszervezet munkájának irányításában és segítésében. Egyre az iskola elvégzésére kötelezettek aránya a hallgatók több mint fele. A lemorzsolódás évente 15-20%! A magas színnanirenHpk Pinkáit! a.apszervezeteknek' rendszeresebben foglalkoznak a tömegszervezetek munkájával. vonalú képzés érdekében az 1984/85 évtől osztályonként két-két tanár foglalkozik a hallgatókkal. Népszerűek a kihe< A beszámolási iHőczakhan'J nV°na3' ..... lyezett osztályok. Ez évben már három is működik - Békásmegyeren a lll/16-os körzetben, a GANZ Villamossági ' 'doszakban a gazdasagpohtrka. temak és feladatok kerültek túlsúlyba, egyes testületeknél a napi-Művek Óbudai Gyárában (GVM) és az Élelmiszergazdasági Építő és Szerelő Vállalatnál (ÉLÉPSZER). Ezzel sikerült indokolatlanul alacsony Partelettel összefüggő témák aránya átlagosan 25%, míg az ideológiai jellegűek a létszámcsökkentést ellensúlyozni. »_ „ .»■. . , . . Az üzemi-, intézményi testületekre a pártelet lenini normáinak érvényesülése jellemző. A vezetés kollektív, az ülések légköre demokratikus, de a végrehajtásban és az ellenőrzésben már kevesebben vesznek részt. Jobb munkameg, osztásra és az ellenőrzés kollektivitásának erősítésárp van szilit*6n ' A MARXIZMUS-LENINIZMUS ESTI EGYETEM a f. * ■■ TMlmldianaK eros lesere van szükség. A testületek tagjai egyre nagyobb rendszeresseggel vesznek részt az alapszervezeti munkában, többnyire ők a leg-Jelenleg 10 osztállyal működik. Az utóbbi öt évben folyamatosan csökkent a létszám (1980/81-ben 329 fő, aktivabb párttagok Az alapszervezetek irányításának hatékonysága sokat javult, többségénél jól működik az instruk-1982/83-ban 259 fő, 1984/85-ben 1 72 fő). A csökkenéssel párhuzamosan növekszik az igény a továbbképzés, a speciális őri ren szei rá » azgyar . o yamatos az alapszervezeti munka értékelése, és a vezetőségek beszámoltatása. képzés iránt. 1984/85-ben hat továbbképzőt (prop. képzés, agitátor képzés, gazdaságpolitika, területpolitika, alapszer, 7 °, °Z' °9y 3 va'asz^ott testületekben is nőtt a fluktuáció. Azok száma is növekedett, akik nem képesek, vezeti vezetés, a politikai oktatás pedagógiája) indítottunk 90 résztvevővel. Az új jelentezők számának nagyarányú tatai - U 7 °Z° m'att n6m akarnak eleget tenni vállalt kötelezettségeiknek. Igy hatványozódott a vezetőkre csökkenését ezzel 1984-ben sikerült megállítanunk. lehtatősé felelosség- A munkaerő-mozgásból eredő káderváltozások mérséklésére a pártszervezeteknek kevés Az MLEE szakosított tagozatain, budapesti továbbképzőin, speciális kollégiumain további 80—90 fő tanul rend'/an. szeresen. Nagyobb jelentősége lett az utánpótlás nevelésének, képzésének. A politikai vezetőknek ezzel a jövőben határo-A kerületi párt-végrehajtóbizottság értékelései szerint mind az MLKI, mind az MLEE kerületi tagozata színvozottabban, tudatosabban kell élniük, nalasan, eredményesen látja el az alap- illetve középfokú káderképzésben reáeső feladatokat. Az MLEE-n kialakított , par*szervezetek ®s a tömegszervezetek közötti kapcsolat rendezett. Képviselőik — többnyire vezetőik — részthallgatói képviseleti rendszer, kezdeményezés, gyakorlati megvalósítását segíteni kell. veszne a ISZ, a szakszervezet és más tömegszervezetek testületi ülésein, rendezvényein. Az utóbbi időszakban- szükség esetén - gyakoribbá vált az együttes testületi ülések megtartása. (KISZ, VSZB). A tömegszervezetek pártirányítása az ott dolgozó kommunisták révén történik. A munka további javítása érde- TÖMEGSZERVEZETI OKTATÁS ’ kében módszereiket finomítani, fejleszteni kell. A párttestületek és a gazdasági vezetők többségének munkakapcsolata elvi alapokon álló, pártszerű. A párt-A KISZ politikai képzés az eltelt öt évben változó hatékonyságú volt. A képzésbe bevont fiatalok száma évente tetameto^eta626*01* kÓ'CSÖnÖSen ismerik' segítik e9ymás feladatait. Számos gazdasági vezető tagja a választott párt-1800-2000. Körükben a problémák kiélezettebben jelennek meg, és ezekre a gyakran kisebb felkészültséggel és gyakorlattal rendelkező propagandistáknak kell választ adniok. Ehhez azonban nem mindegyik pártszervezetünk ad megfe- , . ft^vezetek belső életének tervszerűsége, rendszeressége fejlődött. Maguk is úgy értékelik, hogy önállólelő segítséget. Ezirányú munkájuknak jelentősen javulnia kell. Kerületi szinten a kapcsolat sokoldalú a KISZ-es pro^ "ove edett-lobban tudnak törődni területük problémaival. pagandisták felkészítése rendszeresen, a pártpropagandistákkal közösen történik. A politikai oktatás feladatainak megkülönb .eV6S munkaprogramok rendszere bevalt' A tervezo munka cé|tudat°ssaga Javult, a munkatervek színvonala határozását, az értékelést együttes testületi üléseken végzik. i A taggyűléseken a megjelenés megfelelő, átlagosan kb 77%. Időnként — különösen nyáron — alacsonyabb, 69,5%, de előfordulnak határozatképtelenek is. A hiányzások okai többfélék, az igazolatlan hiányzások száma magas és növek SZAKSZERVEZETI OKTATÁS Szik' 1984_ben 3,85%. A témakörök és az előterjesztések színvonalának függvényében az aktivitás változó. Legnagyobb az érdeklődés a beszámoló taggyűléseken és a tagságot közvetlenül érintő, helyi jellegű gazdasági napirendek tárgyalása A képzésben résztvevők száma - hasonlóan a tömegoktatás más formáihoz - csökkent A szakszervezeti polisorán. Az ideológiai témáknál gyakon a passzivitás. I tikai oktatás a hagvomáoyos formákon túl, úiakra is tör.kadat,. Etek közül kiam.lkedik a magnö.akadatt hatásköm „ „„ * “'"T “• ,A; «l««n.fzté,.k konkrétabbak, tartalmasabbak főttek. Továbbra bizalmiak képzése felkészítése gondot okoz a felsőbb szervek határozatainak alapjan a helyi tennivalók kimunkálása. I a •/,„,•' Ao főmonasnomantni, ____„ .. . ., ... , Rendszeres pártfeladattal a tagság mintegy 60-70%-a rendelkezik, sokuknak viszont egyáltalán nincs pártmeq-A politikai- és tomegszervezetek hatékony együttműködésére jo példa a GFV-né neavedik éve mpnualócnln u ■ . • , , , . « . oHirssSit rt^M+iinoi oUtsstúc amoi„noi, b„ r + . e9Y8aiK eve megvalósuló bizatasa. A teljes kephez hozzátartozik, hogy ugyanakkor egyes kommunisták 3-4 jelentős pártfeladatot is ellátnak ujszeru, koordinált politikai oktatás, amelynek keretében a párt-és tomeqszervezetek közöspn tprvP7ik kí^ítik pIn . rá ... „ ác Xccokor. „if,„ a L.z5r,,Ao+ i x / - . erveziK, készítik elő, míg a megbízatások egy része igen laza, formális. A korábbi időszak „titkarcentrikussága valamelyest enyhült de a és összehangoltan végzik a képzést. Egyes elemeit már más pártszervezetek is átvették. Az itt elért eredmények alap.. * I - a • te h *a a ' ' ., , . , i ..... .. , A»uu ii i ................... , vjui iiciiyciv aidp végrehajtás es ellenőrzés során meq mindiq meghatározó. ján a párt-végrehajtobizottság több alkalommal is ösztönözte a pártszervezeteket a koordinált előkészítő és ellenőrző a,-i - ., , , . ... . ,. . , . . A... . . ... „ , munkára euenorzo /\z alapszervezeti titkárok felkészültsége jórészt megfelelő, partmunkajuk vegzesére többségük alkalmas. A vezetőségi tagok közül viszont néhányan nem látják el kielégítően feladatukat. 26| , ______________________________; Z/T ^_______”J -rI