Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1985-02-23

r i i i * p 1 Művelődési lehetőségeik a kerületi adottságokhoz mérten biztosítottak. A gyermekkönyvtárak 14 éven felüli A politikai munka eszközeivel jól segítik e fontos tevékenységet a területi körzeti pártszervezetek, a Hazafias olvasóin kívül, a felnőtt könyvtárba beiratkozottak 42,3%-a is az ifjúságból tevődik ki. Fel kell figyelni arra, hogy kö- Népfront kerületi és körzeti bizottságai, a tanács szakigazgatási szervei. zöttük nagyon kevés a szakmunkástanuló. Gondot okoz viszont, hogy sajátos szórakozási igényükhöz nem tudunk A különböző fórumokon, a közrend, közbiztonsági helyzetről adott őszinte tájékoztatás is lehetővé tette, hogy a f elegendő kulturált lehetőséget biztosítani. Többségében maguk is elítélik az úgynevezett „csövesek", vagy „punkok" helyzet javítására a lakosság, a politikai-, társadalmi-, gazdasági szervek közreműködésével további eredmények szüles­szélsőséges megnyilvánulásait, de megítélésük szerint ez csak divat, amit kinőnek. Igénylik a differenciált foglalkozást senek. szívesen tartoznak kisebb közösségekhez, családjuktól több törődést várnak. ' A pártbizottság kiemelt figyelmet fordít a közrend, a közbiztonság alakulására, a kapitányság pártszervezetének Összehasonlítva a helyi politikai szervezetek fontosságát, szerepét, első helyre a pártot rangsorolják. tevékenységére. A párt-végrehajtóbizottság értékelte politikai és szakmai munkájukat. Határozatba foglalta a főbb fela-A szocializmus eredményeit természetesnek veszik, de a hibákkal szemben életkorukból fakadóan is, türelmet­­datokat, amelynek végrehajtására a kapitányság szakmai és politikai vezetését a kerületi állami és politikai szervezete­•enebbek. két mozgósította. A fiatalok egy részének társadalmi, politikai aktivitása csökkent, illetve tartalmában változott. Igénylik a lazább szervezeti kereteket, a nagyobb önállóságot biztosító helyi csoportkezdeményezéseket. Ugyanakkor többen úgy látják hogy az individualizmus veszélyes mértékben növekedett, a közösségi értékek válságáról, a társadalom atomizálódásáról A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG ÉRVÉNYESÜLÉSE beszélnek. 4 4°/ a Po8bka' szervezetekbe alapos, rendszeres nevelőmunkát igényel. Kerületünk párttagságának csak A jogalkalmazó szervek eljárása során érvényesül a törvényesség. Eredményesen tevékenykednek a szocialista , °a éven aluli. A beszámolási időszakban a pártbizottságban képviseletük 22,6% volt, alsóbb szinteken ez az állam erősítéséért, az állampolgári jogok védelméért és a fegyelem megszilárdításáért. A Budai Központi Kerületi Bíró­??i^|ban alacsonyabb. Növekedett az ifjúság képviselete az üzemi, intézményi demokrácia fórumain de sag létrehozása óta (1982) a korábbinál kedvezőbb körülmények között kap jog- és igazságszolgáltatást, jogi felvilá­részvételuk helyenként arányuknak még nem megfelelő. ' gosítást kerületünk lakossága is. . ... Pártbizottsa9unk rendsze''esen foglalkozott az ifjúság helyzetével, az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásának • A Budai Központi Kerületi Bíróság, a rendőrkapitányság, a II. és III. kerületi ügyészség aktív együttműködése dott T tapaSZta,ataival' A Párt‘végrehajtó bizottság 1985 év végéig szóló Ifjúságpolitikai cselekvési programot foga­­eredményeként megvalósult a jogszabályok egységes értelmezése és az egységesebb joggyakorlat. 0 te A törvény szigorát alkalmazzák a társadalomra különösen veszélyes (erőszakos) elkövetőkkel szemben. Akik sára ote ezte 3 part'> állami-, és Kisz szerveket, szervezeteket, helyzetük értékelésére, sajátos feladataik kidolgozá­­viszont első ízben követnek el kisebb mértékű bűncselekményt, elsősorban nevelő jellegű büntetésben részesülnek. Jogpolitikánk alapvető elve továbbra is, hogy a bűnözés elleni küzdelemnek a megelőzésére kell irányulnia, mert a A határozat elsősorban a pártszervezetek politikai felelősségét hangsúlyozta a fiatalok nevelésében. bűnüldöző-igazságügyi szervek bármilyen magas szintű munkája önmagában nem elegendő a bűnözés visszaszorításához. s A polgári ítélkezések, a perek intézésének ideje valamelyest lerövidült, bár az igazságügyi szervek rrjunkájának mennyisége — hasonlóan a bűnügyi ítélkezéshez — jelentősen megnövekedett. Az állampolgári fegyelem lazult. A bontóperek évről-évre emelkednek és ennek az egész társadalmunk életét hátrányosan befolyásoló követkéz­zé KÖZREND KÖZBIZTONSÁG HELYZETE ményei vannak. Nőtt a gyermekek elhelyezése és tartása, valamint a lakáshasználat tárgyában indult perek száma is. ” Az ügyészség általános felügyeleti munkájában a vizsgált szerveknél (tanács, rendőrség, vállalatok stb.) nem ész­lelt törvénysértést. Fokozott figyelmet fordít a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető, főleg büntetett előéletű elkö-A kapitányság személyi állománya, az ott dolgozó kommunisták nagy erőfeszítéseket tettek s tesznek a köz- V6tÖk SZÍ9°rÚ felelössé9revonására­rend és közbiztonság javításáért, a bűnözés visszaszorításáért. A kerületi kapitány és az alparancsnokok szorosan eqv'tt- 4 keruletl Nept Ellenörzési Bizottság kapcsolata, együttműködése fejlődött az ügyészi-, rendőri- és más szervek­működnek a pártszervezetükkel. Az intézkedések ellenére kerületünkben - megítélésünk szerint - a közrend és a kö - ^e/' Ellenőrzési terveinek elkészítésekor törekedett más ellenőrző szervekkel, a tanács szakigazgatási szerveivel és a biztonság helyzete még nem kielégítő. Z szakmaközi bizottsággal való együttműködésre is. Ellenőrzési feladatainak végrehajtása során fokozottabban vonta >4 bűnözés jellege a társadalmi, gazdasági jelenségek alakulásával összefüggésben változott Az összes bűncselek be a munkába a szakmailag és politikailag magasan képzett szakembereket, tovább szélesítette társadalmi bázisát, mény 96%-át szándékosan követték el. Az ismertté vált bűnelkövetők száma folyamatos emelkedést mutat. Nem vál- A *zsgálatoknál a bizottság alaposabban támaszkodott a kollektívák véleményére, előtérbe került a munkahelyi, tozott a fiatalkorúak, ugyanakkor nőtt a gyermekkorú bűnelkövetők száma, akik jórészt a békásmeaver' lakótT ^ lakóterületi ankétok szervezése. A NEB vizsgálatok megállapításait a kerületi párt- és tanácsi szervek, valamint az érin­követtek el vagyon elleni bűncselekményeket. ' ' 8 8pen tett termelő egységek hasznosították. A beszámolási időszakban a NEB 42 témavizsgálatot tartott és közel 300 lakos-A politikai jellegű bűncselekmények aránya minimális, az ismertté vált esetek 0 5%-át n , sági közérdekű bejelentéssel és panasszal foglalkozott, közösség megsértése, és a külföldi útról vissza nem térés miatt indult bűntető eljárás. Továbbra is a leggyakoribb a személyi- és a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás Ezekre jellemző az egyhaermadaUaSLdXrtu'aldonban"k^tkezett^Az"Hami"gaz'a^gl^e" 7hkár.°msz0r0zód°tt- E""3« <öbb A KERÜLETI TANÁCS MUNKÁJA téseket kell tenni a társadalmi tulaiHnn u4H i <s . 9 nek is az eddigieknél nagyobb erőfeszí-Az erőszakos garázda jelle ű bűncs^"! ^é 3 1 Vl,atár9yi'a tecönikai feltételi javítására. A kerületi Tanács a beszámolási időszakban népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási funkciójának meg­vekvő. Az utca rendjét a közbiztonságorsértiTbZ^^ szándékos testi sértések száma is folyamatosan nö­­felelően tevékenykedett. Testületé és apparátusa állami eszközökkel segítette a XII. kongresszus határozatainak végre­nagyará^yú^övek^^éveMnetve^rz^úio'nna21!: ^!5^1^?11!0^3* M'ndeZ Csak részben magyarázható a kerületi lakosság A testületek - az 1980. évi általános, majd az időközi választások eredményeként - jól tükrözik a kerület tár­nag y a ra csa vargó munka nélküli k lakótelepekkel. sada,mi összetételét. A 133 tagú tanács és a végrehajtó bizottság tervszerűen, éves munkaterv alapján dolgozott. Munká-29% büntetett előéletű 16% pldki visszaél 6tmÓd0t folytató szerr>élyek száma sem csökkent. Az elkövetők közül jukban érvényesült a testületek feladatmeghatározó, irányító szerepe. Üléseiken megvitatták a kerület fejlesztésével, A kerület közútiam a sériitóc ira i, ■ u a lakossá9 ellátásával összefüggő problémákat, valamint a szakigazgatási és egyéb tanácsi szervek munkabeszámolóit, súlyos sérülésekkel járók még naqyobb aTánvban*1 éVe"te minte9y 6—10%-kal emelkedik, a halálos és A végrehajtó bizottság rendszeresen tájékoztatta munkájáról a tanácsot. ittas gépjárművezetők nagy száma növekedtek. Komoly, s mind növekvő veszélyforrás közútjainkon az A testületi előterjesztések szakmai színvonala javuló, problémafeltáró jellegük erősödött. Ehhez nagy segítséget F . 'u nyújtottak a különböző bizottságok elemzései, javaslatai. parkrongálás, a" komrmjínáIte^árntá ve(^ mozaiL^ * 9y3k°rÍ 3 SZabálytalan megállás, várakozás, A ^ ^ 7** ' k°rábbinál "yíltabbak- demokratikusabbak, bár a tanácsüléseken a megjelenési arány A lakosság a bűnüldö é _ k"I 9 . k akadályozása­­nem javult. A tanácstagok a valasztókorzeti érdekeket több esetben nem tudják egyeztetni a kerületi lehetőségekkel kedett aktivitásuk jelentősen fokozóHnttTte^>'Zal°m alapján “ aktívan Az önkéntes rendőrök létszáma nőve- és csak kisebb résZÜk nyilvánít ^^^sen véleményt. A határozatok megértetésénél problémát okoz, hogy a jó lakos­a körzeti ^bitónak „.ékenyté,, ét lakó Jgi kT/XTSö ZXT iÓ'eSíi é'Zé!”' 'a,ia é! k°"á,°Z“ ‘ PénZÖ”yi ,8<l“e, "iSnVa' A MS,Űle,8k döMései m88,elsl,8k 8 | l

Next

/
Thumbnails
Contents