Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1980-02-17
1 ' i ~ 4./ Létszámuk változatlan, bizonyos fokig elhelyezési körülményeink sem teszik lehetővé a kulturált ügyintézést, mégis erejüket meghaladó módon, plusz $ túlórázással is igyekeznek eleget tenni a velük szemben támasztott követelményeknek, annak, hogy az állampolgárok ügyeit a lehető legrövidebb időn belül intézzék. Feltétlenül meg kell említenem, hogy a tavalyi /évben igazgatás rendészeti osztályunkhoz Jörduló állampolgáraink száma 40 ezer fő volt. Ami komoly szám. Kedves Elvtársak! Elmúlt időszak alatt a Kapitányságunkon is megvitattuk,megtárgyaltuk a XII. kongresszus irányelveit. A tagság részéről pártcsoport értekezleteken, illetőleg taggyűlésen is őszinte, nyilt vélemények hangzottak el, és ezeken a fórumokon egyre inkább olyan vélemények hangzanak el, amely a hatékonyabb munkavégzést segiti elő. Mint ismeretes, a kongresszusi irányelvek a belügyi szervek xx részére,- nem pontosai idézem, a lényege az, hogy kötelezően irja elő, hogy a BM szervei gondoskodjanak a közrend, közbiztonságról, az önkéntes rendőrök, a társadalom ifjú rétegeinek bevonásával, illetőleg a lakosságszélaácörü rétegeire támaszkodva. Kapitányságunk valamennyi dolgozója, parancsnok és beosztott, tisztában van azzal, hogy ez komoly feladtot jelent számunkra, érezzük, hogy ezen jogos igényeknek csak olymódon tudunk eleget tenni, ha szakmai és politikai képzettségünket állandó jelleggel fejlesztjük, ha támasztkodunk az ú 7 állami,társadalmi szervek , a társ fegyveres testületek és szervek segítségére, illetőleg a lakosság szélesebb köreinek támogatására. Kedves Elvtársak! A Pártértekezlet beszámolójával és állásfoglalásával egyetértek, azt elfogadásra javaslom, idő hiányában ennyit kívántam. A pártértekezletnek további jó munkát kivánok, köszönöm figyelmüket! I ; gtrtfraMiiiiwiiNMsmnsmftffi mmmsMi&amtomiitíig*.: ■■