Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1975-02-15

Javasoljuk, hogy a tervidőszak átlaga 25-27 %-os felhal­mozás-aránya 25 %-ban kerüljön megállapításra. A lakásépítés és a járulékos beruházások növelése érdeké­ben célszerűnek tartanánk az üzemi források ésszerűbb fel­­használását, s ehhez a szükséges felt ét elek megteremtésát. Hathatósabb intézkedéseket kell tennünk a bürokrácia to­vábbi csökkentésére. Tegyük kötelességévé az állami és gazdasági vezetőknek is, hogy a munkáskollekt ivák előtt meghatározott időközönként beszámoljanak. Az üzemi demokrácia hatékonysága érdekében legyen jobb a dolgozók tájékoztatása. Javasoljuk, szerezzünk érvényt annak, hogy minden terüle­ten megfelelően realizálják a munkásosztályra hozott hatá­rozatot. Fejeződjön ki ez az igény a kádermunkában, az ok­tatásban, a közéleti szereplésben, a vezetésbe való bevo­násban. II. ^ Szervezeti Szabályzat módosításával kapcsolatban terrné­­szetesnek és jogosnak tartjuk, hogy a megnövekedett feladatok I magasabb mércét követelnek a párttagoktól. A kommunisták példa­mutatása döntő hatást gyakorol a környezetükre. Helyeseljük az öt évenkénti választást és az éves beszámo­lási kötelezett séget . A párttagok jogait-, kötelességeit érin­tő változásokat kivétel nélkül helyeseljük. A "feddhetetlen előélet" helyes értelmezése érdekében pontosabb ^ meghatározást javaslunk. Jogosnak tartjuk a Szervezeti Szabályzat egyértelműbb meg­fogalmazásait, például az "általában" helyett a "kell", a "kö­teles" szavak beiktatását. _A Szervezeti Szabályzat módosítását a pártfegyelem megszi­lárdítása, a demokratizmus szélesítése, a párt öntisztulása eszközének tekintjük. A Szervezeti Szabályzat módosítása, s an­nak betartása elősegíti a kommunisták eszmei-politikai-cselek­­vési egységét . 1 lol 4 B KNtMfc Jj k- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents