Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1970-10-17 - 1970-10-18

1 tó ' Hv ■ I bői gyorsan kinövő házóriások mellett lassan folyik a meglévő házak ta­tarozása, 1966—70-ig az IKV mindössze 31 házon végzett teljes felújítást. Javításokra 4 év alatt csupán 102 773 000 Ft-ot költött. Az ütemet feltétlenül gyorsítani kell. A kerületi lakosság egészségügyi helyzete általában kielégítő. Az évek folyamán emelkedett az üzemorvosi óraszám, fokozódott a szakorvosi ellá­tás hatékonysága. A gyógyító munkát egyre inkább a megelőzés feladata jellemzi. A gondozási munka jelentőségét a körzeti orvosaink is átérzik és tevékenységükben érvényesítik. Gondozó intézeteink feladatköre a tudomány mai állásának megfelelően kiszélesedett. A réginél tágabb körű gondozási és gyógyítási feladatokat látnak el. Eredmény, hogy a múlt pártértekezlet óta létrejött az egységes gyermek­­ellátás, az iskolák, óvodák, bölcsődék szakorvosi ellátásának fokozott biz­tosítása. Megnyílt az „öregek Napközi Otthona", ahol barátságos környe­zetben 30 idős ember töltheti el napjait, részesül étkeztetésben és orvosi ellátásban. Ez a létesítmény azonban csak kezdet lehet a ránk váró fel­adatokban; a nyugdíjasokkal való törődésben, társadalmi megbecsülésük­ben. A meghosszabbodott életkor eredményeként kerületünkben 12 200 nyug­dijas él. Sajnos ennek kib. ‘/3-a a legalacsonyalbb nyugdíjkategóriába tartozik. E jelentős réteg számára kell jobb körülményeket teremtenünk, hogy való­ban élvezhessék munkáséletük megérdemelt pihenését. Társadalmi összefo­gásra van szükség, hogy ezt megvalósíthassuk. A nyugodt életkörülmények megteremtése lehetővé teszi, hogy nyugdíjasaink részt vegyenek a társadalmi életben, hasznosan és megelégedetten éljenek, érezzék a társadalom gondos­kodását. A kerület fekvőbeteg-ellátását a 162 ággyal működő Margit Kórház nem képes biztosítani. A János Kórház szakosztályai ugyan nyújtanak se­gítséget, de ezen a gondon csakis egy új, nagy kórház felépítése segíthet, melyre a bővülő Óbudának egyre nagyobb szüksége van. Átmenetileg enyhítené a helyzetet egy belgyógyászati pavilon felépítése a Margit Kór­ház területén. A legutóbbi bérrendezés sem segített a kerületi egészségügyi dolgozók, helyzetén. A kórházi, szakrendelői és gyermekellátási hálózatból mind több dolgozó távozik jobban fizetett, gyakran nem is egészségügyi állásba. Nagy káderhiány mutatkozik — különösen az ápolónőknél és a technikai személy­zetnél. Az ápolószemélyzet gondján segítene egy kormányszintű rendelet, mely lehetővé tenné a nyugdíjas nővérek — nyugdijuk meghagyásával együtt — teljes fizetésű foglalkoztatását. A fennálló gondok ellenére az egészségügyi intézmények vezetői és dol­gozói mindent elkövetnek azért, hogy a kerületi dolgozók, s a lakosság el­látása színvonalas legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents