Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1962-10-06

az 1956-oa ellenforradalom a mezőgazdaság átszervezésének csőd­jét hozta, miért próbálkoztunk újra vele. Vagy mások, a türelmet­lenek, olyan tanácsokat adtak; nem kell annyit agitálni, rende­leti utón kell átszervezni a mezőgazdaságot. Közben tudatos ellenségeink mind az országon belül, mind kivül, zenei aláfestés­ként állandóan mondták és mondják, hogy megcsaltuk a parasztságot, mert évszázados álmát a magántulajdonú földet elvettük tőlük, így csokorba kötve mindazt az ellenállást, - meg nem értést, aggodalmakodást, türelmetlenséget, ellenséges szándékot, - láthat­juk, milyen nagy feladatot hajtottunk végre a mezőgazdaság fte szocialista átszervezésének befejezésével. A történelmi érdem a párt Központi Bizottságáé, amiért leszámolt a mezőgazdaság átszervezésését akadályozó jobb és baloldali néze­tekkel, — munkásosztályunké, aki vállára vette az átszervezés nagy gondját és megteremtette az átszervezés anyagi és politikai feltételeit - vállalta, hogy átmenetileg lassúbb tempóban javulja­nak életkörülményei. Köszönet jár e feladat végrehajtásáért mindazoknak a kommunisták­nak és pártönkivülieknek, akik részt vállaltak e munkában. Pártbizottságunk állandóan napirenden tartotta a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos politikai és szervezeti tennivalókat. Taggyűléseken, szemináriumokon, csoportos beszél­­getéseken, pártnapokon, tömegszervezeteink rendezvényein, újra és újra magyaráztuk az átszervezés szükségességét. Bátran állíthat­juk, hogy a meg nem értés túlnyomó többségét le tudtuk küzdeni. ' Kerületünk kommunistái közül sokan közvetlenül is részt vállal­tak a mezőgazdaság szocialista átszervezésében; több elvtársunk hónapokat töltött egy-egy termelőszövetkezetben segítő munkával. Párt®ervezeteink több mint 3o Nógrád-megyei termelőszövetkezetet patronálnak, több-kevesebb eredménnyel. A patronázsmunka beindu­lásánál sok termelőszövetkezet vezetősége szinte " elrejtőzött” az üzemi patronálok elől, ma már várják, hogy az üzemek politikai, gazdasági vezetői megkeressék őket. Patronáló pártszervezeteink többsége helyesen végzi ezirányu feladatát és komoly politikai, és gazdasági segítséget ad az általa patronált termelőszövetkezetnek# éfaémágrfan néhány pártvezetősé­günk, aki nyűgnek, tehernek érzi ezt a nagyon fontos munkát. 09 II- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents