Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1962-10-06

' > • : ' 7- 12 A beiratkozott olvasók száma a táblázat alapján az 1959 -es adatokhoz képest mindhárom könyvtárban csökkenést mutat, ami ös:ze. A kerületi Szabó Ervin könyvtárak ugyanis 196o. folyamán tértek át a .beiratkozott olvasók naptári év szerinti nyilvántartására. Az előző évek­ben a beiratkozás napjától számított,! éven át folyamatosan érvényes volt a könyvtári tagság, tehát 1959 -ben azok is beleszámítottak a statisztikai adatokba, akik még 1958-ban iratkoztak be. Az uj módszer bevezetéséből következő látszó­lagos lemorzsolódást hálózati viszonylatban, vizsgálták, ez­­által megállapítást nyert, hogy az 1959. évi beiratkozási adatok 35 %-kal voltak magasabbak a valóságos számoknál, . tehát 1959-re vonatkozóan o 35 %-kal csökkentett adatokat kell alapul vennünk, hogy az emelkedést reálisan követhes­sük. A kölcsönzött kötetek számára vonatkozó statisztikai adat-, szolgáltatást 1961. január 1-től 2 rendelet is szabályózta. Igazgatói utasítás kötelezte a könyvtárvezetőket, hogy az ol­vasók által visszatartott és ujabb 3 hétre meghosszabbított kötetek könyvkártyáit no számítsák a napi könyvforgalom ada­taihoz, Az ebből következő látszólagos csökkenés hálózati viszonylatban lo % -os". Az ugyancsak 1961 -es január 1-el' érvényes Kezelési Szabályzat kötelezi a kerületi könyvtáro­sokat, hogy 1 olvasónak egy kölcsönzés alkalmával csak 3 könyvet adjanak. Ez a rendelkezés az olvasók számának növe­kedése és az állomány forgásának emelése misét vált szüksé­gessé, A kölcsönzött kötetek szakcsoportositásáre vonatkozóan meg kell jegyeznünk, hogy ezek az adatok összefüggnek a könyv­kiadás adta lehetőségekkel és a rendelkezésre álló költség­vetési kerettel. A könyvtárosok hivatásuknak megfelelően arra törekednek, hogy e kímélet szakokhoz tartozó könyvök kölcsön­zésével hozzájáruljanak a lakosság világnézeti neveléséhez. A2 i 1 ________________________

Next

/
Thumbnails
Contents