Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.7.a/6)

1957-07-11

I t f a gazdasági kérdésekkel is, eddig ezt elhanyagolták. Szteáké elvtérasál nem ért egyet, hogy nem szükséges, hogy minden funkciónárius párttag legyen. Véleménye szerint a kisebb üzemekben igenis szükséges, mert ott az igazgató egy személyben személyzeti vez. ie. Tehát ilyen.helyeken legalább az igazgatónak párttagnak kell lenni. Majd végezetül beazült a sütőipar helytállásáról az ellenforradalom alstt éa után. Jelenleg sok ez intrika ellenük, aéytelen leveleket küldenek. Kéri ennek ki­vizsgálását. Bruk elvtéra: ▲ KISz-el foglalkozva elmondja, hogy igen nehéz hely­zetben vám, mert aokkal könnyebb volt létrehozni, mint munkába lendíteni, örülnek ez országos pártkonferencia KISz-re vonatkozó határozatának. Bírálja a kér..párt­­vezetőséget, hogy nem nyújt elengedő segítséget. Ba­­ezilt továbbá arról, hogy sok kommunistában olyan biz­tonsági árzás van, hogy minden jól meg, pedig igen sok probléma van. Részletesen elmondja, hogy az egyik leány* gimnáziumban milyen ellenforradalmi csoport volt és hogyan sikerült leszerelni. Beszélt arról, hogy e KISz. addig nem lehet erős, amíg politikai 8ikon nem indit kia harcot a párt határozatainak megvalósításéért. Politi­kailag érett KISz.vezet őket kell nevelni. Befejezésül kérte, hogy többet törődjenek a fiatalokkal, mert caak igy tudják ők ia segíteni a pártot. Az elhangzott felszólalások után Sztaakó elvtárs megadta a választ, majd az aktivaülé8 az Internaclonalé elénekléaével végétért. *■ t * Kmf. ( f b i *- 7 -I . /

Next

/
Thumbnails
Contents