Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.7.a/5)

1959

, r , i Ugyanis a lerakás fenti rendszere szerint az eláhtózéssei kapcsólaiban \ esetleg más csoportban került át az ügy, t ellát ezfen levelek ne pkeres é­­sóre a Pártbizottság egész anyagát át kellene nézni. Cégeredményben hiányzik a* sorszámszerinti lerakás rendszere, arai önmagában is már egy mechanikus ellenőrzési rendszert biztosit. Ide tartozik még, hogy az elinté­zés után nem kerül rögtön lerakásra az ügyirat. Pl: Jóná3<elvtársnőnél a VI. szó iktató könyv szerint több levél elfekszik. Zavarólag hat az a körülmény is, hogy az 19:58-ban beérkező ív lek ha ez évben lettek elintézve alckor az 1959 övi lerakásban találhatók. Ezek 1950 évi sorszámmal .vannak ellátva, tehát az ezovi iktató könyvek­kel nincs kap cső latul:. Hiányosság, hogy egy egy ügy elintő zóssővel kapcsolatos levői ezé sok ne: együtt vannak lerakva az eredeti levéllel, így találni olyan ügyiratot ami látszólag nincs elintézve, vagy fordítva, vagy olyan leveleket amelyekétek eredeti kiindulása csal: körülményesen található meg. E megáll au itásunliat főleg a dolgozók levelezésével kapcsolatos lerakás-1 b ól me ri te 11 ük. Vizsgálatunk alatt megállapítottuk, hogy az ügyek elintézése nem feje­­sődik be minden esetben az előirt határidőn belül, 1959 jan. 1-től aug. 31-ig beérkező ügyiratokból Oo drb maradt elintézetlen. Ebből nov. 19-ig 26 drb elintéződött, tehát 54 ügy még ma sincs az iktató­könyv szerint elintézve. összefoglalva: A Pártbizottság ügykezeléséhez szükséges munkaerő és ennek ideje véleményünk szerint biztosítva van, E teendőkkel megbízott elvtársnő megfelelően látja el feladatát, de az alkalmazott rendszeren van javítani való. Ezért javasoljuk hogy 1960 január 1-től a./ az ügyiratok lerakása szigorúan az ilctatókönyvből nyert számsorrendben történjék. Az eddigi további bontás az iktatást majdnem feleslegessé teszi, mert annak alap­ján úgy sem lehet az ügyiratot megtalálni. b*/ Minden ügyiratnál: legyen egy boritó'lapja /egyszerű fehér papir/ melyben a mellékleteket és az arra az ügyre vonatkozó minden iratot gyűjteni kell, A boritó lapra azt fel lehet jegyezni és a kiyételt el lehet is­mer «efcni# így biztosítani lehet azt, hogy azonos ügyre vonatkozó iratok együtt legyenek. / ' |

Next

/
Thumbnails
Contents