Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1989-01-26
£ . 4 - ' A XIII. kongresszus határozataiban és jónéhány egyéb pártdokumentumban is jelentős hangsúlyt kapott a tudomány szerepe, annak növekvő fontossága. 1987 őszén alapszervezetünk párttagságának többsége úgy érezte, hogy az MSZMP KB tudománypolitikai irányelvei, a kormány munkaprogramja és az akkor tapasztalt valamint várható végrehajtási intézkedések között ellentmondás van, ezért levéllel fordultunk az MSZMP KB Titkárságához aggodalmunkat fejezve ki az alap- és alkalmazott kutatás és a műszaki fejlesztést érintő kérdések vonatkozásában. /rt. Az MTA KKKI pártalapszervezete az MSZMP KB 1987. julius 2-i állásfoglalásához kapcsolódóan az 1990-ig terjedő időszakra feladattervet dolgozott ki, amelyben igyekeztünk tisztázni és megbecsülni a helyzet alakulását. Ebben összegeztük azt, hogy olyan intézeti belső szabályozórendszer kialakítása szükséges, amely az uj és változó körülményeknek megfelelően biztosítja a teljesítményelv szigorú és következetes érvényesülését. 1987/88-ban az intézetben olyan ösztönzőrendszert dolgoztunk ki, amely mind az egyes egységeket, mind egyénileg az egyes dolgozókat is olyan irányba mozdította, hogy egyrészt az alapkutatások színvonala ne csökkenjen, másrészt a népgaz- CT daság számára is hasznos, belátható időn belül megtérülő kutatásokat végezzünk. A.XIV. kongresszusig előttünk álló időszakban pártalapszervezetünk kiemelt feladata, hogy tevékenységével segitse és teremtse meg azt a politikai hátteret, amely a helyes kutatás-fejlesztési program megvalósításához, az anyagi és szellemi erőforrások hatékony felhasználásához elengedhetetlenül szükséges. A sikeres végrehajtás érdekében alapszervezetünk és valamennyi párttagunk munkájával szemben nagyobb követelményeket kell támasztanunk. 'Üh í ____________________________________________________ mwtHWKifaiteiimur+mnin I mmm — \