Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1988-01-28

Sok nevelőotthonhoz viszonyítva nagyon jó, de ha a rászo­rultság mértékét vesszük alapul, csekélyek. Ez semmiképpen nem intézményes megoldást jelent. Társadalmunk rengeteg pénzt áldoz arra, hogy a nevelőotthonban felnövő gyermekek életét emberibbé tegye, kompenzálni igyekszik az állami gon­­dozottsággal járó fennálló hiányokat. Éppen ezért érthetet­len, hogy megelégszik "könnyfacsaró", a szakmában jártasok számára inkább visszatetsző és bosszantó lelki ömlengésekkel a tömegkommmunikációban. rí Sanálatos, hogy társadalmunk, közvéleményünk hajlamos "bűn­bakot" is csinálni a volt állami gondozottakból. "18 éves koráig élősködött az állam nyakán, akkor még mit akar?" A párttagoktól az eszmei támogatáson kívül a közvélemény egészséges formálását várjuk. A párt politikája vallja magá­énak és támogassa annak a szociálpolitikai struktúrának a megvalósítását, amely a szociális hálóból kipottyanókat, a leszakadókat segíti - pontosabban "feszítsen ki egy erős há­lót". Az ésszerűség is ezt diktálja, hiszen társadalmunk je­len helyzetében luxusként foghatjuk fel azt, ha a nevelési folyamatnak csak az első szakaszára figyel, és hagyja, hogy az ott befektetett energiák elvesszenek. ff A fenti töprengések apropóján persze érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy egy jól működő szociálpolitikai rendszer » nem eredményezné-e azt is, hogy egyre kevesebb gyermek ke­rülne állami gondozásba, mert a megelőző szakaszban nyújtott segitség korrekció lehetne és nem utólagos tűzoltás. Feladatok a Pártszervezet számára:- Továbbra is járjon elöl - és támogassa - a nevelőotthonban folyó szakmai munka színvonalának emelésében és a korsze­­rüsitési törekvések megvalósításában. MM ¥ |- 14 -

Next

/
Thumbnails
Contents