Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1988-06-02
valamint a lakásügyi osztályvezető. Jelenleg nincs vezetője a műszaki osztálynak, illetve a szociálpolitikai és egészségügyi osztálynak ennek okai a a következő: kétszer páIyázatattuk a műszak osztályvezető álláshelyet, a hat pályázó közül egy személy, , aki alkalmas lett volna, végül is nem vállalta. Most pályáztatjuk harmadszor a szociálpolitikai és egészségügyi osztályvezető álláshelyet, szintén megpályáztattuk a megfelelő jelölt visszalépett. Elképzelésünk szerint a teljes apparátusi szervezet áttekintése után rövidesen visszatérünk az osztályvezetői CT álláshely betöltésére. A szakigazgatási szervek vezetőinek pol i t i ka i a I ka I -ma s s ága megfelelő. Valamennyien párttagok, aktivan résztvesznek a kerület közéletében, egyre gyakrabban jelennek meg a lakóterületen, különböző fórumokon, a pártvezetőségeknéI a tanácstagi beszámolókon. Szakma i képzettségük és végzettségük szintén megfelelő, egyetemet, illetve főiskolát végeztek. Előzetes szakmai gyakorlata mindegyiküknek volt, mielőtt a vezetői kinevezést megkapták. 1 Vezetői rátermettségük, önállóságuk, felelősségvál lalássuk az új iránti fogékonyságuk kezdeményezőkészségük eltérő. Ez az általuk irányított osztály tevékenységének színvonalából a testületek és lakosság véleményéből egyaránt Iemérhe tő. XmbbMW Ii rf Az Ipar- és Kereskedelmi osztályvezető 4 éve tölti be ezt a munkakört. Tevékenysége eredményes, határidőket pontosan betartja és betartatja. Az államigazgatási jogszabályokban rögzített előírásokat szigorúan számonkéri mindehhez azonban hozzájárul, hogy az osztály összetétele ezt nagymértékben segíti. A tanácstagokkal, kerületi vállalatokkal a kapcsolatot tovább kell erősitani, véleményüket I kikérni, bár az utóbbi időben magatartása e területen kedvezően változott . A 1 . , -