Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1988-12-15

1. napirend: Jelentés a II. kerületi Rendőrkapitányság pártalapszervezetének munkájáról, különös tekintettel az alapszervezetek összevonása óta eltelt időszakra ELŐADÓ: Király Sándor Király Sándor elvtárs szóbeli kiegészítőjében elmondta, hogy az előterjesztést a pártalapszervezetek vezetősége megtár­gyalta, melyet el is fogadott. 1986-ban, a kerületi PB által hozott határozatban foglaltak a mai napra is érvényesek. Az állomány feltöltése megtörtént. A fiatalok politikai sta­bilizálásában és szakmai felkészítésében nagy szerepet ját­szik a pártszervezet. Szabó elvtárs szólt arról, hogy a kerületben felerősödtek az erőszakos cselekedetek, valamint a személyi vagyon el­len elkövetett támadások. A kerület a fertőzöttség tekin­tetében (Budapesten) a 11. helyről az 5-re csúszott. A bűn­ügyi helyzet minőségi és mennyiségi feladatot adott az ál­lománynak. A tüntetések biztosításánál nemcsak szakmailag állt helyt az állomány, hanem politikailag is. Az állomány 1988 novemberében töltődött fel. Nagy a fluktuáció, s a távozók általában képzettek, az újak pedig képzetlenek. A jelenlegi állományból 10 embernek nincs meg a szakmai alap­­képzettsége. Az állomány hangulatáról elmondta, hogy a tár­sadalomból igen szélsőséges hatások érik őket, s köztudott, hogy szociális helyzetük alatta marad a társadalmi átlagnak. Feladataikat azonban nem ennek függvényében végzik. Tapasz­talható azonban bizonyos félelem, elsősorban azért, mert vidéki környezetükben ilyenfajta erőszakosságot eddig nem tapasztaltak. Az állományban nincs bosszuállási vágy egy harcostársuk halála miatt. A szorosabb együttműködés igénye azonban felerősödik. Elsősorban saját védelmükről kell gon­doskodniuk, hogyha az állampolgárokat meg akarják védeni. Igénylik, hogy a tömegkommunikációs eszközös adjanak hirt egy-egy akcióik sikerességéről, s necsak a bírósági Ítélet­­kihirdetéssel ismerkedjen meg a lakosság, hanem az addig folyó munkával is. A szervezeti felépítésben néhány módosí­tás történt. Kísérleti jelleggel 4-es váltásos szolgálati rendet léptettek életbe, amely a jövőben általános lesz. f A jövőre vonatkozóan célkitűzés, hogy az erőszakot féken kell tartani; a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb felépítés. Itt kapcsolódik össze a potenciál a bűnözéssel és a fiatal­korú bűnözéssel. Cél a társadalmi bázis továbbfejlesztése. Feladata a vezetés állapotának javitása. A beosztottak ha­tározottságot várnak. Ehhez a vezetésben a megszokást hát­térbe kell szorítani és az uj követelményrendszernek kell megfeleljen a szakmai vezetés is. Nagy figyelmet kell for­dítani a szakmai nevelőmunkára. A BM Szállón lakó 60 embe­rüket be kell kapcsolni a főváros életébe. Az állományt a politikai hűség jellemzi, ezt példákkal illusztrálta. A párt­­szervezet minden feladathoz megadja a kellő segitséget, ők vállalták, kezdeményezték a többletterhet és példát mutattak. A Kapitányság állománya szervezetileg és politikailag is egységes. fr Í ——------------------------­­——1 j«h 4- 2 -x MB jm "tetetett. 4

Next

/
Thumbnails
Contents