Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1988-01-28

II. A tézisek szövegéhez kapcsolt konkrét észrevételek Bevezetőhöz: 1. A párt definíciója: "... a munkásosztály marxista-le­­ninista pártja" - nem fejezi ki a tömegpárt jelleget. Indokolt lenne a párt fogalmának elméleti vizsgálata. rí 2. A 2. bekezdéshez kritikai megjegyzésként hangzott el, hogy a pártnak a reformon belüli irányitó szerepe nem érzékelhető. Számos példa mutatja, hogy nem ismerte fel a "fejlődés követelményeit." Feltételek és eszközök nél­kül "óhaj és kijelentés marad ez az igény." 3. Az 5. bekezdésben szereplő megfogalmazás, miszerint: "a szocializmus építésének magasabb szintjére érkeztünk" a további szövegrészhez viszonyítva zavaró. Javasolják bővebb kifejtését, vagy más megfogalmazást. 4. A 6. bekezdésben "A gondoskodó szerep túlhangsúlyozása" 1 • ugyancsak kifogásolt megfogalmazás, mert vannak olyan feladatok, amelyeket csak az állam vállalhat, de ez a szövegből nem derül ki. Hiányolják az államnál a "szo­­r cialista" jelzőt. I 1 5. A 7. bekezdés 2. mondatához: nértielyek javasolják, hogy a "...párttól várja" kifejezés helyett az "...elvárja" szót használják. Többen a "továbbhaladást szolgáló prog­ramokat" megfogalmazásban a program szó mellé a "politi­, kai-társadalmi" jelzőt hiányolják. 6. "A reformok megvalósításában a párt vállalja a kezdemé­nyező és az irányitó szerepet." Ezzel egyetértve szük-1 l j | ^ _J j £ | © 1- 8 -'tetetett. -4 j

Next

/
Thumbnails
Contents