Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1987-02-12
j ► Szántai elvtárs: Az első benyomásaim alapján egy feszitett, nagy volumenű teljeskörü munkával rendezhető, vagy stabilizálható ebben az évben. Azt javasoltam, hogy a válllalat stabilizálása a legfontosabb ebben az évben. Sok a bizonytalansági faktor. Mégis az elmúlt 1 hónapban azt tapasztaltam a vállalatnál, hogy felgyorsult az információ és a vezetők közötti dialógus meggyorsult, sokat javult a pártszervezetek, KISZ szervezet, szakszervezet közötti kapcsolat, mindenki elvégezte a munkáját. Kádár elvtárs: A VB taagok egy-egy alapszervezet vezetőségi ülésén vegyenek részt és tájékozódjanak arról, hogy amit elterveztek hogy áll. Dérfalvi elvtárs: 74 A Ganz hátránya az ami az előnye, úgy gondolom, hogy a mai vita végül is és ezt rendkivül fontosnak tartom, leszögezte , nem lehet független a VB korábbi ismereteitől, a VB korábban hozott előterjesztésektől és bizonyos értelemben úgy gondolom és most semmiképpen nem szeretnék sem a mérleg nyelve lenni, sem a véleményeltérés valami arany középutra helyezkedni, egy nagyon higgadt értékelésre van szükség, ne ünneprontásként vegyék azt azért csak, mert a rend kedvéért szeretném megemlíteni, hogy nem volt véletlen Csaplárosné elvtársnő kérdése, hogy hogyan készült az anyag, a VB ülését az alapszervezet, vagy azok vezetőségei mennyire ismerték meg és mennyire azonosultak és a vitában sokoldalról szó volt még arról ha ez reális is itt volt a hangvétellel is gond. Tovább kell foglalkozni a külső tényezőkkel és serkenteni, vagy okolni másokat, csak emlékeztetni szeretném a testü! letet, hogy még a Ganz áprilisi ülésén is elhangzott, hogy az Ipari Minisztérium a kooperációs partner. Ez a jelentés nagyobb részt foglalkozik a gyár gazdasági helyzetével és a kommunisták munkájával, úgy gondolom, hogy nem tévedünk nagyot, hogy valószintleg a gyári kommunisták a Ganz VB, PB, többet tett az itt leírtaknál a kibontakozásért mint amit leirt. Kritikai hanghoz az vezet, hogy csak ezzel tudunk ma a Ganznak segiteni. A középvezetői gárda nem biztos, hogy élharcosa lesz a jövőnek. Javaslom, hogy fogadja el a jelentést a VB ismerje el a kommunisták a pártalapszervezetek munkáját és javaslom, hogy fogalmazzuk meg, hogy a kerületi Párt Végrehajtóbizottság véleménye, hogy a VB határozata során kialakult annak a megveréhez az ár nem elég ami egy évvel ezelőtt még elég volt. A VB kérje, hogy a beszámoló taggyűléseken térjenek ki a VB vitájára, kéréseire, megállapításaira. Egy év múlva számoljon be a PB a Ganz helyzetéről adjon egy tájékoztatás és ennek az anyagnak a II. része számoljon be a PB, hogy az átdolgozott cselekvési program mit mutatott 1987-ben. A VB a jelentést egyhangúlag elfogadta. ifi ■ i | 7 ' TTÜlHiflnr m i