Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1986-02-27
\ ) ■'KJ: 2. A január havi teljesítésekről A vállalatok, intézetek nagyon differenciált képet mutatnak. A kutatóintézeteknél általában nincs havi bontás, a munka jellegéből adódóan azok hosszabb átfutásuak. Az elért eredményeket kedvezőnek, a korábbi évekhez hasonlónak, illetve időarányosnak, a programhoz közelállónak Ítéli meg a TÁKI, ÉGI, MÜSZI, OMTKI, ÉGSZI. A szolgáltató vállalatok a báziseredményt általában meghaladó árbevételt értek el, időarányosan teljesítették tervüket. A termelő vállalatok kedvezőtlen startot vettek. A Ganz Electric 87 MFt-os árbevétele nagyon alacsony, a helyzetben - amely az 1985. évi gondjaikat okozták - nincs változás. A Fénycső Szövetkezet januárban jól indult, de alkatrész hiány miatt február elején már le kellett állítani, illetve csökkenteni a termelést. A vállalatoknál a rendelésállományon kivül a hangulatot nagyban befolyásolta az elmúlt évi eredmény, illetve eredménytelenség. Az éves terveket, programokat megvitató különböző fórumokra napjainkban, illetve márciusban kerül sor. A szabályozók szigorodása, a beszűkülő bérfejlesztés több helyen is feszültséget okoz. Ettől eltérő hangulatot csak a kifejezetten jó évet záró MÜSZI és TÁKI jelez. * 71 Összességében megállapítható, hogy a kerületi vállalatok és intézetek - a Ganz Electric kivételével - eredményesebb évet zártak, mint azt a féléves jelentésünkben jeleztük. Vonatkozik ez elsősorban a kutató intézetekre, ahol mind az árbevételben, mind a nyereségben év végére sokkal jobb ered► ményt értek el, mint amit vártak. Ez nem jelent gondoktól, feszültségektől mentes munkát és gazdálkodást. Az ország fizetési mérlegéből adódó túl magas tiszta jövedelem központosítás néhány vonatkozásban nagyon kiélezte a gazdálkodó szervezetek helyzetét. A fizetőképesség fenntartása érdekében tett erőfeszítések 1985. év végére nemcsak az életszinvonal alakulására hatott ki. A felhalmozás, beruházás folyamatos csökkenése tovább növelte technikai, műszaki elmaradásunkat, főleg a kutató intézetek területén, ahol az egyébként sem jelentős volumenű nyereség - 15-20 % - növekedése sem hozna alapvető változást a működési feltételekben. ?/ j I I j