Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1986-02-27

. mm 4 I{ _______ 8./ A szocialista munkaverseny eredményei Az elért eredményekben mindenhol nagy jelentőséget tulajdonítanak a szocialista munkaversenynek. 1985-ben több helyen is uj formákat, szer­> vezeti megoldásokat vezettek be. Ilyenek a Ganz Electricben az uj ter­► mékekhez kötődő felajánlások, illetve az ezekhez kapcsolódó cselekvési programok kidolgozása és közreadása, az ÉGSZI-ben a tanulmányok, illetve főosztályok versenyeztetése, TÁKI-ban a szovjet, illetve NDK­­-beli brigádokkal való együttműködés, illetve szerződések megkötése, az Északbudai Vendéglátóipari Vállalatnál a szerződéses üzletek számára uj versenyforma bevezetése. A teljes körű verseny értékelés még most folyik, de több helyen is je­lezték, hogy a korábban is szokásos iskolák, óvodák javára végzett tár­sadalmi munka ebben az évben is jelentős volt. A földrengés okozta ká­rok helyreállításához és az SOS gyermek falu felépítéséhez is csatla­koztak a brigádok. A KÉKI-ben a szocialista brigádok felvetették azt a javaslatot, hogy az Intézeti Gazdasági Munkaközösségekhez hasonlóan ők is szeretnének munkát vállalni, illetve szerződést kötni az Intézet vezetésével. A Fodrász Szövetkezet azt jelzi, hogy az uj tipusu üzemelési forma bevezetésével a brigádmozgalom vesztett jelentőségéből, megnőtt a formális elemek aránya. Több helyen is jelzik, hogy a kongresszusi versenyben részt vettek a közösségek, pályáznak is az ezzel összefüggő elismerésekre. ► l i ' j l A I

Next

/
Thumbnails
Contents