Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1986-02-27

M, A Budapest Szálloda önálló egység árbevételénél közel 6 %-os csökkenés következett be, amelynek oka a 60 millió forintos teljes felújítás, amely a szálloda teljes egészére kiterjedt (lakószobák, közös helyiségek 1: ' llpre 9 stb.), igy a folyamatos üzemelés csak kis szobaszámmal és szűk vendég­látó térrel folyt. A felujitás a megépült uj szállodák okozta verseny miatt elkerülhetetlen volt. I A Budai Fodrász-szövetkezetnél az árbevétel csökkenését az életszínvo­nal alakulásból adódó vendégkör szűkülésére, illetve a létszám csőkké­| ! nésre vezetik vissza. ■; 8 I A kutató és fejlesztő intézeteknél a KBFI kivételével - ahol a tervezett szintet hozták - mindenhol jelentősen túlteljesítették az árbevételt a tervhez képest, az ÉGI és KBFI kivételével a bázishoz viszonyítva is. Ez azért érdemel figyelmet, mert a TÁKI kivételével mindenhol jelentős fi,"' '' 'rá" í visszaeséssel számoltak. Az 1985-ös év közepén lefolytatott beszélgeté­seken, illetve a Pártvégrehajtó Bizottságnak benyújtott jelentésben is a csökkentett terv időarányos teljesítésétől elmaradás volt a jellemző. A I szabályozó rendszer műszaki fejlesztési alapot, illetve a vállalatok rövid távú gondolkodását és ebből adódóan a kutatási megbízatások csökkené­sét illető borúlátó megjegyzéseik éves szinten nem tűnnek megalapozott­nak. Az is tény viszont, hogy a központi kiadások korlátos volta miatt, főleg a Központi Kémiai Kutató Intézetnél, az alapkutatásokra - ami az Intézet alapvető feladata - a szükségesnél kevesebb pénz jutott és a vállalati megbizások nem mindig a felkészültségnek megfelelő, annál igénytelenebb feladatot jelentették. A kedvező eredmények mellett jelzik azt is, hogy gyakoriak a munkát Inehezitő - esetenként alacsony összeget jelentő - import anyag- és al­katrészbeszerzési gondok. IA KBFI-nél a szénbányászat fejlesztési koncepciójának, illetve annak forrása körüli bizonytalanságok okozzák az 1984. évi árbevételhez ké­pest a közel 17 %-os visszaesést, amit csak részben tudtak ellensúlyoz­ni az alvállalkozások csökkentésével, a szolgáltatások növelésével, robbanóanyag forgalmazással. ' |B í\ ( _____P . y 1 *- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents