Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1985-10-24
' • ky. mint azt a számok mutatják. Ez mindenképpen minősiti a dolgozók helytállását. A körülmények ellenére - a közérzet javulásából adódóan is - a dolgozók munkakedve biztositja az eredményeket. Az intézeti pártszervezet minden erővel azon dolgozik, hogy a dolgozók munkájukhoz a megfelelő információkat megkapják, képviseljék a párt politikáját, az intézetet érintő minden lényeges kérdésben véleményt nyilvánithassanak. Ebben nagy szerepet vállal a szakszervezet, amellyel a pártszervezet kapcsolata jó. Az intézeti dolgozók közéleti tevékenysége jelentős. Különösen a szakmai szervezetekben (METESZ, ÉGI, OMBKE, stb.) ós nemzetközi szervezetekben (KGST, különböző nemzetközi szervezetek, stb.) dolgozunk, jelentős eredményeket érve el. Igen sok dolgozónk tevékenykedik a Hazafias Népfrontban és a Vöröskeresztben. Eredményeiket kedvezően minősitik. Ezek között igen sok a pártonkivüli, ami mutatja, hogy a kapcsolatok a párttagokkal élő ós mindennapos. A kapcsolat ós együttműködés értékeléséhez a legtöbb tapasztalatot a pártcsoportok működésén keresztül szerezhetjük. Ezért jelentésünk előkószitóse során a pártcsoportoknak tettünk fel kérdéseket. A kérdésekre adott válaszok alapján, azokat összegezve, a többségi válaszokból esetenként általánosítva, vagy éppen az általánostól eltérő véleményeket kiemelve állitottuk össze beszámolónkat. Az értékelésbe ós felmérésbe ilymódon gyakorlatilag az öszszes párttagot bevontuk, sőt az I. sz. alapszervezet a jelen témával foglalkozó pártcsoportórtekezletekre - a legkülönbözőbb körökből - pártonkivülieket is meghivott ós az ő véleményüket is figyelembe vettük. A felmérés során - a kérdések megfogalmazásával - elsősorban a nem intózmónyesitett spontán fórumokra ós kapcsolatokra koncentráltunk. Az intózmónyesitett fórumok tevékenységét többnyire jól körülhatárolt működési szabályzatok, ügyrendek, előírások ós I : n ' I ■Hl V: * i ..................... —~"""1""""" mi‘ fe ; ■ 1- 2 -