Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1980-06-19
, £ 1./ Igazgatóktól és párttitkároktól. 2./ Konzultáltunk a felügyelő hatóságok munkatársaival. 3./ Budapesti Pártbizottságtól. Kerületünkben az intézetek a kért jelentéseket időben készítették el és küldték be. Ezeket a párt és szakszervezeti vezetők is látták, egyetértettek vele. A vizsgálatot végző csoportok mindenhol legalább egy alkalommal kint jártak, de volt ahol nyolcszor is találkoztak az igazgatóval, párttitkárral. Az intézet párttitkárával nem találkoztak két esetben. Két kivétellel - szakmai szempontból jé összetételű volt a bizottság. Képesek voltak áttekinteni az intézettel kapcsolatos problémákat és terveket. A munkacsoportok 5 helyen ismertették meg a gazdasági és pártvezetőkkel az eredményt. Két helyen ez nem történt meg. Az 5 /ismert/ anyag tükrében a vezetők egyetértenek a munkacsoport felmérésével, véleményével. Mi is kaptunk egy nyers-anyagot az összesitésekről. Négy olyan javaslat szerepel, melyet részleteiben ismer az intézet vezetó!|! se is, és azzal egyetért. Van négy olyan javaslat, melyet az érintett vezetők másképpen ismernek. Két helyen a ve ;etők nem ismerik az eredményt. I Az összesítésben /15 intézet/, ha számvetést készítünk: a jelenlegi felépítés szerint 5 intézet tartaná meg formáját, csak létszámcsökkentésre kerülne sor. 4 esetben javasoltak változtatást. 2 alkalommal vállalattá való összevonását az intézetnek és 1 alkalommal - 2-3 év múlva - másik országos intézet keretébe való bevonását. | 4 esetben javasoltak konzultációt a felsőbb szervekkel, ahol a jelenlegi forma marad meg, de a felügyelő szerv megváltozna. 2 esetben szerepel olyan intézet, ahol később kell visszatérni az intézet sorsára /vidékre telepítés és országos vizsgálat alapján nagyobb bázisintézetté fejleszteni/. Az intézetekben - 1 kivételével - nem jelentették be" dolgozóknak a vizsgálatot és a dolgozók nem ismerik az eredményt. Kisebb- 4 | nagyobb nyugtalanságok tapasztalhatók az intézetekben. Most kell az V.ötéves tervet összesíteni és készülni a VI. ötéves tervre, tehát az időpontot rossznak tartjuk. Egy helyen nagy a nyugtalanság - ez a Szőlészeti Kutató. Itt arról van szó, ho^y az intézet Kecskemétre való telepítését meggyorsították, és 2"vvel korábbra hozták. A máshol való elhelyezkedést a létszámzárlat lehetetlenné teszi. Ez az intézetünk helyileg is olyan helyen van, "hol egymáshoz közel több intézet is van és átragad a nyugtalanság. Úgy véljük, hogy jó lenne minél hamarabb lezárni a vizsgálatot i I és hozzáfogni a VI. ötéves terv kimunkálásához. Junius 3o-án a bizottság egységesíti az anyagot és minősiti. j j . I:g <(c ! ff; LJ___------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------:—“ I tói —.i - J i •' ft- 9 -