Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1980-02-28
- mutassa be a XI. kongresszus határozata végrehajtásának társadalmi, gazdasági, szociális eredményeit, hangsúlyozza, hogy sikereinkben kiemelkedő szerepe van a munkásosztálynak, a parasztságnak, az értelmiségnek, a haza felvirágzásáért dolgozó minden magyar állampolgárnak;- fejezze ki, hogy pártunk az egész népért, a nemzetért viselt felelőssége tudatában tölti be vezető szerepét, élő, alkotó párt, amelynek a pártonkivüliek között erős szövetséges tábora van;- állitsa előtérbe a szocialista épités soron lévő feladatait. Mutassa be; az előttünk álló időszak fő feladata, hogy az eddigi nagy vívmányainkra támaszkodva tovább erősítsük társadalmunk szocialista vonásait, megszilárdítsuk a termelés, az életszínvonal és az életkörülmények területén elért eredményeinket, biztosítsuk népgazdaságunk fejlődését, szocialista épitőmunkánk sikeres folytatását, további előrehaladásunk biztosítékát, politikánk töretlenségét, amelyben kifejeződik, hogy minden lényeges kérdés megoldásában figyelembe vettük a szocialista forradalom nemzetközileg közös, fő törvényszerűségeit, nemzeti sajátosságainkat, országunk adottságait; népünk a szocializmusba vetett hittel azonosul céljainkkal, cselekvőén részt vállal a feladatok megoldásából; ez jut kifejezésre a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben is;- erősitse a hazafias érzelmeket, a nemzeti önérzetet és önismeretet; hangsúlyozza, hogy a szocialista rendszerhez való hűség,a tovább haladásért érzett felelősség legfőbb kifejezője a cselekvőkészség, a feladatok megoldásáért végzett jobb, eredményesebb munka; a részesítse nagyobb elismerésben azokat a közösségeket, embereket, akik a szocialista társadalom normái szerint élnek és dolgoznak, akiknél a közérdek elsődleges, akik a munkahelyet és a munkát megbecsülik;- mélyítse népünk tudatában az in ernacionalizmus eszméjét, a népek közötti összefogás gondolatát, a magyarssovjet barátságot. Hangsúlyozza, hogy az internacionalizmus elveinek következetes megvalósitása - a szocialista közösség országai együttműködésének fejlesztése, a társadalmi haladásért küzdő erőkkel vállalt szolidaritás - a szocializmus egyetemes érdekeit szolgálja;- mutassa be szocialista közösség országainak, mindenekelőtt a Szovjetuniónak aktiv, a békéért, az enyhülésért folytatott következetes harcát; fejezze ki, hogy a Magyar Népköztársaság külpolitikai tevékenysége a béke biztosítására és az enyhülési folyamat erősítésére irányul; tárja fel, hogy a szocializmus nemzetközi pozícióit és a szocialista országok egységének, rendszerünk belső szilárdáságának erősítésével segíthetjük a legjobban. n itafl — é ____ ""t —