Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1980-12-04
Az ülés óta eltelt időszakban a véglegesítéshez szükséges tájékozottságot megszereztük. A Fővárosi Tanács illetékes szakigazgatási szervei megtartották a kerületi tervegyeztető tárgyalásokat, majd november 13-án az illetékes fővárosi elnökhelyettes a kerületi PB. és tanács vezetőivel megbeszélte a tervezett fejlesztéseket. Mindezek figyelembevételével az alábbi módosítást javaslom az előterjesztés III. fejezetéül: A tervezés jelenlegi szakaszában ismére,.-esek előttünk a Fővárosi Tanács által a kerületben tervezett fejlesztések, valamint a kerületi tanács által felhasználható fejlesztési alap javaslatai. Megtörtént a javaslatok egyeztetése a fővárosi vezetőkkel. Ennek felhasználásával elkészítettük a VI. ötéves kerületfejlesztési terv irányelveit, melyet a kerületi Párt és tanácsi Végrehajtó bizottság együttes ülésen fogadott el október 23-án. Az irányelvek kialakításánál a következő tendenciákat kellett figyelembe vennünk:- Budapest várható fejlődéséhez hasonlóan kerületünk fejlődése is gyors marad, az V. ötéves tervben felhasználtaknál nagyobb összeget fordíthatunk erre;- folytatódik az előző középtávú tervben megkezdett iránzat a magánerőből épült lakásokhoz kapcsolódó létesítmények pótlására, elsősorban általános iskolák építésével. A fejlesztési előirányzatban csökken a kerületi tanács rendelkezésére álló összeg aránya és növekszik a fővárosi szervek kerületi ráfordításának aránya;- A kerületi tanács által felhasználható fejlesztési alapot teljes összegében az áthúzódó beruházások megvalósítására kell fordítanunk;- a tervek szerint Uo tantérén építése kezdődik meg fővárosi beruházásként a kerületben, nagyobb része - a Pitypang utcai iskolához hasonlóan, kapcsolódó beruházásként. Ez példátlan méretű iskolaépítést igér mind a főváros, mind a kerület életében;- a lakóházfelujitásoknál fennálló lemaradás további behozására jelentősen növekszik az állami ingatlanok kezelésére felhasználható összeg, valamint útjaink és középületeink felujitásának keretei;- a^korábbinál kevesebbet fordíthatunk a kereskedelemre, a közművelődésre, a sportra, valamint a közmüve^ /viz, közvilágítás, villany, csatorna/ fejlesztésére;- a vállalatok és intézmények által a tanácsnak átadott anyagi eszközök eddig sem voltak meghatározóak a kerület építésében, a következő években az méginkább csökkenő lehetőség lesz;- fel kell arra is készülnünk, hogy a fejlesztési keretek menetközben is csökkenhetnek. Mindezeket mérlegelve a VI, ötéves kerületfejlesztési terv kiemelt feladatainak a következőket javasoljuk elfogadni: L^m —— ]- 13 -> ■ 1