Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1979-11-22
1 A kerület jellege szót kihagyná. Ami a pártélet cimii részt illeti, itt valami feszesebb rendet kellene csinálni a pártélet és a munkastílus között. A^pártélettel kapcsolatban nagyon sok oldalról kivánják az elvtársak a határozatok végrehajtása irányába szőritani a pártértekezletek munkáját. Hangsúlyozza, hogy nagy nyomatúkkal kell megértetni , hogy nem mindenre tudunk határozatot hozni, van egy csomó Íratlan törvény, amire nem kell határozatot hozni. Haragszik a négyszögekért, ezt kihagyná a pártértekezlet anya■ gából. Fontos, hogy összeüljenek ezek a vezetők és rendszeresen tartsanak munkakapcsolatot, de ezt nem venné bele az anyagba. Nyitrai Ferencné elvtársnő; I Nem eléggé feladatoriántelt még az anyag. Ki kellene gyűjteni a XI. Kongresszus és az azóta elfogadott budapesti, KB. és saját határozatokat és azokara, tehát a feladatúkra köszönjünk vissza. Szimpatikusnak tartaná, ha a gazdasági résszel kezdenénk, a feladatoknál pedig a gazdaságpolitikával. Nagyon sok dologról szól a jelentés, ezt helyesnek tartja, de néhol nem elég munkaorientált. Ez a fiatalok kérdése. Szerinte szórakozzanak, meg művelődjenek, de dolgozzanak is. Ez nem derül ki az anyagból. Az anyag hangvétele tetszik; mértéktartó, szerény, nem hencegő, még a súlyozással is egyetért. Az ágit.prop. és ideológiai résszel kapcsolatban elmondja, hogy ezek a részek összeköszönnek és van bennük átfedés. Ha lehet csökkentsük azt, hogy melyik az a terület ami nem éri el, vagy meghaladja az átlagot. A feladattervnél úgy érzi, hogy kevesebb, több lenne. Felajánlja, hogy megcsináltatja a beszámolót a mellékleteket is, hogy olvasmányosabb legyen az anyag. Dr.Takáts István elvtárs: Az anyag felépítését jónak tartja. Logikusnak tartja, hogy először bemutatjuk a kerületet. Az általánosítással egyetért. A hangvétele jó, alkalmas arra, hogy kisebb kiegészítésekkel még megfelelőbb legyen. > Van ahol első szám harmadik személyében és tübbesszárn első személyében beszélünk. Nyelvtanilag át kellene nézni az anyagot. Általánosan kellene mondani, hogy végrehajtottuk a határozatokat, és mi az ami ehhez kapcsolódik. Nekünk arról kell beszélni, ami a munkánk pozitívuma, vagy negatívumaként jelentkezik. Legfeljebb agitálni ott lehet, ahol feladat-jellege van az anyagnak. A 84. oldalon "A párthatározatoknak az MSZMP, politikájának megvalósításában rendkívül fontos szerepük van." úgy érzi, hogy ez sértés. Ilyet nem tenne az anyagba. Az az érzése, hogy nem tudunk mit irni erről a fejezetről. A körzeti pártmunkáról, a körzeti vezetőkről többet kellene irni. Hiányolja, hogy a párttagok példamutatásáról nem irunk. Egyetért azzal, hogy azol felsorolás van, ott mellékletre van szükség. £ ? t a rá -w f I • - 7-