Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1979-11-22
„ , ^ . * ff / - 5 -Borbély Jánosné elvtársnő: A VB. többségével ért egyet, Benke elvtársat Javasolja. Februárban ,kellett volna meggondolni, hogy kit nevezünk ki igazgatónak. Évenként egy uj vezető elfogadtatása zavart is kelthet. Olyat kellett volna megbizni, vagy beállítani igazgatónak, hogy ő lesz az első számú vezető. Vajna et. helyett sok mindent rendbe kellett hozni az Intézetben, most hogy minden rendben van,;, ne vegyük ki Benke kezéből a bizalmat. Petróczi elvtársnak talán simább volt az útja, ezért tud tudományos fokozatot felmutatni, továbbá 1951-től egy helyen dolgozott. Benke Gyulának sokat kellett bizonyítania és soha nem vallott kudarcot. Záhorzik Teréz PB.első titkár: Elmondja, hogy nekünk úgy kell döntenünk, hogy az az intézet fejlődését biztosítsa. Éljünk Csikvári elvtárs javaslatába!, és ne szavazzunk, kérünk felhatalmazást, hogy a konzultáció figyelembevétele után döntsünk. A minisztérium felelősségét egyértelműen megállapítja, mivel ha a pályázatot nem igy Írjak ki, akkor Benke elvtárs nem pályázott volna. Benke elvtárs nem érdemli meg, hogy vele szemben negativ döntés szülessen. Ez időszak alatt adta be a doktori értékezését. Ez az ember tényleg eltökélte, hogy a hiányát pótolja. Nem érdemli meg, hogy ilyen helyzetbe hozzuk. Zavagyi La.ios elvtárs: A VB. felelőssége, ha ez a huza-vona az intézet rovására megy. Nem beszélve arról, hogy néhány személyi kérdésben is dönteni kell az Intézet vezetőjének. Nem támogatja, hogy halasszuk el a döntést addig, amig a KB. illetékes munkatársával konzultálunk. Ismerjük az embereket, és nekünk már ezen a területen volt problémánk. Úgy itéli meg, hogy jelenleg a rendelkezésünkre áll annyi vélemény, hogy kialakitsuk döntésünket. Záhorzik Teréz PB.első titkár: Elmondja, hogy a Végrehajtó Bizottságnak kell dönteni, de ezt a konzultációt meg kell tennünk. A VB. 1 tartózkodással egyetértett, hogy a konzultáció után szülessen döntés a Növényvédelmi Kutató Intézet igazgatói kinevezéséről. Zavagyi La.ios PB.titkár elvtárs: Tájékoztatja a VB-t, hogy a Rákóczi gimnázium igazgatója nyugdíjba vonul. A Fővárosi Tanács megkereste Pártbizottságunkat, hogy Winkler Ibolya elvtársnőt, a ker.PB.polmunkatársát szeretnék e funkcióra beállítani. Kéri a VB. hozzájárulását, hogy ez ügyben tárgyalhassunk. Záhorzik Teréz elvtársnő: A Tanács vezetését felhatalmazzuk a konkrét bonyolitás sál. j Fentiekhez a VB. hozzájárult. ■ | I | m ¥