Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1979-02-15

ffr n- 7 -Általánosan megállapítható az is, hogy a parlament azokon a helyeken volt igazán nyílt és demokratikus légkört!, ahol egyéb­ként la folyamatos, rendszeres az ifjúságpolitikai munka. Nem lehetünk elégedettek az 53,4 %-os megjelenési aránnyal /a parlamenteken megjelenni jogosultakhoz képest/. A megjelentek 80 %-oa KISZ-tag aránya azt ia mutatja, hogy továbbra sem meg­felelő a kapcsolat a KISZ-en kivüli fiatalokkal, A KISZ II. kerUleti Bizottsága köszönetét fejezi ki a vállala­tok, intézmények vezetőinek a parlamentek megrendezéséért, a pártszervezeteknek ée a szakszervezeti bizottságoknak az előké­szítés és lebonyolítás figyelemmel kiséréséért, és képviselőik aktiv közreműködéséért, 5./ A kerületi KISZ Bizottság és a kerületi KISZ szervezetek további teendői az ifjúságpolitikai munka folyamatosságának érdekéken: 5.1./ A kerületi MLSZ Bizottság feladatai:- A kerUleti KISZ Bizottság mozgalmi éves akcióprogramjában óéiul tűzte ki, hogy a politikai képzés kerületi tanfolya­main belül kiemelt figyelmet fordit az érdekvédelmi, érdek­képviseleti képzésre. /Felelős: Politikai Képzési Munkabi­zottság/- A KISZ Bizottság titkára adjon tájékoztatót titkári értekez­leten a parlamentek tapasztalatairól, hívja fel külön is a figyelmet azokra a szervezési és tartalmi hiányosságokra, amelyek a KISZ szervezeteket érintik.- A kerületi KISZ Bizottság szervezeti felelősi hálózatán ke­resztül ellenőrizze, hogy a parlamenteken határidőire Ígért válaszadások megtörténtek-e, ill. az intézkedési tervekbe Javasolt kiegészítéseket átvezették-e. 5.2./ A kerületi KISZ szervezetek feladatai:- A KISZ KB, 1977. október 27-28-i határozata alapján: az ér­dekképviselet i feladatok következetes ellátása érdekében a KISZ szervezetek továbbra is kétirányú politikai munkát kell folytassanak. Egyrészt fel kell lépni a jogtalan követelő­zés, a túlzott igények ellen, másrészt haroolni kell az if­júsági törvényben, ill, a helyi intézkedési tervekben lefek­tetett jogok érvényesítéséért.- KISZ szervezeteink alcoióprogramjukban fogalmazzák meg köte­lezettségeiket, felelősségük konkrét feladatvállalásokban nyilvánuljanak meg. Az érdekképviseleti, érdekvédelmi munka alapja közösségek éa egyének esetén egyaránt a legjobb képesség szerint el­végzett gazdasági, politikai munka, ill. a tanulás legyen.- Az érdekvédelmi munka gyakorlatában a KISZ szexvezetek veze­tőségei fordítsanak különös gondot a pályakezdők társadalmi és munkahelyi beilleszkedésére, legyenek jelen a pályakez­dők részére az állami vezetés által összehívott fórumokon. . ' ■ 1 11 ■ - '■ 1 " 11 1 * 1111 J ' ~ ;' Tto

Next

/
Thumbnails
Contents