Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1979-11-22

Í- 23 -tantestületi demokratizmus kialakításában. Politikai irányi­­titó § tásuk, kád ármunkájuk, ellenőrző tevékenységük szilárd alapot I nyújtott a vezetés demokratikus gyakorlatának lcibontakozásá­{ hoz. Közművelődés ra Az 1974. évi közművelődési párthatározat és az 1975. évi pártórtekezlet éta számottevő fejlődésről számolhatunk I be erről a területről is. Az emberek, a lakosság Ízlésében, művelődési és szórakozási igényeiben végbement fejlődés ós : változás természetesen nemcsak - sőt nem elsősorban - a ke­rületi szervezetek munkájának eredménye. Nagy szerepe volt ebben a tömegkommunikációnak és az országos, budapesti kul­­turális intézményeknek, rendez ényelcnek, kiadványoknak. I I Az emberek többségének művelődési, szórakozási igényét ma már nem elsősorban a munkahelyen, hanem - a fent említette­ken kivül - a lakóhelyeken kell kielégíteni. A kerület lakos­ságának jelentős rétegeiben fejlődött az önművelés. Ezért a munkahelyek párt- és tömegszervezeteinek fontos feladatuk, ÍJj hogy az egyes rétegeket megfelelően irányítsák, a nekik meg­felelő közművelődési lehetőségekben való részvételre. Úgy é- i rezzük, hogy a párt-és tömegszervezetek életében, tevékeny-1 ségében a párthatározat és a közművelődési törvény óta elő­térbe került ez a munka. * A kerület közművelődésében jelentős helyet foglal el a Marczibányi téri Ifjúsági Ház, amely - a legutóbbi pártér­­j tekezlet óta - a kerület kulturális centrumává fejlődött. A i h — ti j 7$ - - - - ' ' " yj i ' i ■ ■■ . . - -ft

Next

/
Thumbnails
Contents