Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1978-10-05

H A viszonylag nagyszámú bérlőkijelölés elsősorban annak volt Jj köszönhető, hogy a vállalat különböző vidéki városokban, ill. Budapest különböző kerületeiben útépítési munkáltat végzett jfl és ennek fejében, elsősorban Major elvtárs személyes össze­köttetéaei révén, a tanácsoktól bérlőkijelölési joghoz ju­tott. A lakásépítés vállalati támogatásának feltételeit első izben 1969-ben szabályzatban rögzítették, amelyet 1978 júni- I usában kiegészítettek és módosítottak. j Már az első szabályzat is rögzíti, hogy "A vállalati támo­gatásban részesülő dolgozókat a Szakszervezeti Bizottsággal ‘ és a KISZ Szervezettel közösen, a vállalat igazgatója jelöli ki. A kijelölésnél a dolgozónak a vállalatnál végzett ntun- I kaját, lakáskörülményeit és szociális helyzetét figyelembe kell venni." fe A módosított szabályzat - a fentiek mellett - az azóta meg­| jelent jogszabályok felhasználásával bővült, ugyanakkor az 1^ 5«§. 1. pontja szerint a döntést a rendeletileg előirt tes­tületi döntési jog helyett a vállalati igazgató, a szakszer­vezeti titkár és KISZ titkár bizottságra ruházza. Ezen kivül inég néhány részletkérdésben kifogásolható tartalmú, azonban egyébként, a fentieken kivül, az elvárásoknak megfelelőnek mondható. i A lakásépítések támogatásánál a gyakorlat az volt, hogy a 3 vállalat dolgozói lakáskérvényüket dr.Biró László, korábban a Jogügyi Osztály dolgozójához /jelenleg nyugdíjas/ nyújt­hatták be. Semmifélo társadalmi bizottság nem foglalkozott I azzal, hogy ráutaltságuk és egyéb, a szabályzat,hun rögzített szempontok szerint, a dolgozók sorolását elvégezte volna; az érintett dolgozók lakásán helyszini szemlét nem tartóttak. A tanácsoktól kapott bérlőkijelölési jogot Major elvtárs már * rendszerint egy-egy dolgozó nevére leérte. A társadalmi szer­vek vezetői most is természetesnek tartják, hogy az ilyen, személyes kapcsolattal szerzett lakások odaítéléséhez a tár­sadalmi szerveknek nem igen lehet beleszólása, ültet a val-JA

Next

/
Thumbnails
Contents