Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1978-06-15

>- 7 -Kiemelkedő jelentőségű esemény volt a.közösség életében, hogy május 25~én Kádár János elvtárs látogatást tett. Annál is in­kább jelentős volt, hiszen Kádár elvtárs első alkalommal láto­gatott el. Az időzítése sem véletlen ennek a látogatásnak, az anyagból is kitűnik, hogy milyen összefüggésben került erre sor. A látogatás során Kádár elvtárs találkozott a magyar ap­parátus képviselőivel, ezen túlmenően alapos eszmecserét foly­­! tatott a DlVSZ-ben dolgozó külföldiekkel is. Kádár elvtárs egy órás beszédet mondott, beszédében foglalkozott az ifjúsá­gi mozgalommal, belpolitikai helyzetünkkel. Tehát e látogatás is alaposan kifejezi, hogy az apparátus mi­lyen támogatást kap a Magyar Szocialista Munkáspárttól, és ugyanez a segítség nyilvánul meg a II.kerületi Párbizottság részéről is. Kérdést tett fel: Dr.Nagy Ferenc, Kádár István, Záhorzik Teréz "és Zavagyi Lajos elvtársak. A kérdésekre válaszolt: Barabás Miklós és Korpos Imréné elvtárs­nő. Hozzászólások: Kádár István elvtárs: Igaz, hogy az apparátus sajátos körülmények között dolgozik, de ezek nem*jelenthetnek felmentést. Sajátos körülménynek nevezhe­tő* az is, ha egy politikai intézmény pártszervezetéről van szó, hátha még egy nemzetközi szervezet magyar apparátusáról. Biztos van egy kölcsönhatás a magyar apparátus tagjainak a külföl­diekre és a külföldieknek a magyar apparátusra. Nem ellenérvekről van szó, de ma a nemzetközi munkásmozgalomén belül sokféle kérdés vetődik fel, és ez kihat a magyar appará­tusra. Az apparátusnak az a feladata, hogy tartsa meg azt a po­litikai alapállását, ami a mi pártunk alapállása a nemzetközi kérdésekre vonatkozóan. A magyar apparátusnak a megfelelő poli­tikai módszerekkel való hatása kell, hogy érvényesüljön az iroda tagjain és a külföldi dolgozókon, mert az a magyar valóság, amit itt látnak a külföldiek, az nemcsak teljesen az 0 szemükön ke­resztül megy, mivel oda vannak iktatva azok az emberek, tolmá­csok, akik lefordítják ezt a magjrar valóságot. Amikor az agitációs munkájukról, a pártoktatásról, a szakmai képé­­zésről van szó, ezek nagyon is nehéz és sajátos feladatok, és hogyha nem a sajátságokat felismerve dolgoznának, az nagyon szo­morú lenne. Véleménye szerint, ha beállítanának egy személyzeti felelőst, ak­kor a magyar apparátus problémája könnyebbé válna. Záhorzik Teréz elvtársnő: Helyesnek tartja, hogy a főtitkár a pártszervezetre támaszkodik, mert igy az együttműködés sokkal szervezettebb lesz. Örömmel hall­ja Korposné elvtársnőtől a pártszervezet speciális dolgaiba való bevezetést. * 5 ÜB •---' | i .. . ::

Next

/
Thumbnails
Contents