Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1978-05-25
t I É ! ; HÍ ( L m m- * -í :«aWBB : síp. Dr. Kozma György át. Egyetértek azzal, hogy túl van szervezve az etikai tanácsok működése, de intézeti tanácsok létrehozására szükség volt, mert egy etikai bizottság képtelen összefogni egyedül 1 számos intézetünket. Ezért hozták létre ezeket az intézeti etikai tanácsokat, amelyeknek elsőrendű feladatuk a nevelő és megelőző szerep. Ebben van bizonytalanság - hogy Nagy elvtárs hozzászólásához kapcsolódjak mert helyzetük nincs kellően "helyretéve". Példát is mondok erre: a Központi Bizottság megbízásából lent voltam ellenőrizni az egyik kaposvári kórházban és ellenőrzés helyett el kellett magyaráznom, hogy mit kell és mit kellett volna eddig csinálnia az etikai tanácsnak. Ebben én az állami vezetőknek látom a felelősségét, mert a vezetőknek kellene feladatot, megbizást adni az intézeti etikai tanácsoknak. jjjji Zavagyi „Lajos 1' Az anyag és a hozzászólások is tükrözik azt az útkeresést, amely ezen a területen van. Felvetődik, hogy indokolt volt -e ezt a témát napirendre tűznünk. El kell mondanom, hogy Budapesten ebben az évben mi vagyunk az elsők, akik ezt a napirendet tárgyaljuk. Alapvetően jól döntött a Végrehajtó Bizottság, hogy e napirend a munkatervbe bekerült, mert ez a jelentés az etikai tanácsok megalakulásától mutatja meg az útkeresést, a bizonytalan kérdéseket, amelyek kerületünkben is elindultak, a töívény végrehajtásáért. De felveti az anyag azokat a gondokat, problémákat is, amelyeket jelezni tudunk más állami és társadalmi szervezetnek. A bizonytalanságok alapvetően egy fő dol^ogra vezethetők vissza: az etikai mércének a hiánya, mert nincs országosan, átlagosan elfogadott mérce amelyhez a tanácsok működésűket mérni tudnák. A gondok ellenére megállapíthatjuk, hogy: az első induló lépések megtörténtek, , fl. - az etikai tanácsok a szervezeti keretek kialakításáig eljutottak. Külön gondot jelent, hogy kikhez tartoznak és milyen jogokkal, kötelezettségekkel rendelkeznek az etikai tanácsok. Bár a rendeletek azt iráják elő, hogy nincs hatáskörük, mert nem testületi jellegűek, megítélésem szerint az^ igazgató döntését, munkáját az etikai neveléssel való foglalkozás mikéntjét képesek lényegesen befolyásolni és ha a társadalmi szervektől /párt, KISZ, szakszervezet/^ megfelelő támogatást kapnak, akkor munkájuk az eddiginél is hatékonyabb és eredményesebb lehet.