Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1978-03-16
I > . ; |- 8 -A_ tanulók magatartása a felsorolt nézetek változatossága miatt” is, a társadalmi, szülői környezet autósára is igen vegyes képet mutat. Mindezek ellenére a tanulók személyiségének fejlődését Kedvezően segítik jól szervezett vitakörök /pl. a kollégiumokba)/, az ifjú nárda foglalkozásai /el. 27* sz. Szakmunkásképző Intézetben/, az i.íIj'Sz szakkörei /pl. a Földes Fo Szakközépiskolában/ az üiSzBF iskolai csoportjai valamennyi helyen. Ezek a foglalkozások főként a hazafias és internacionalista nevelés eredményes gyakorlóterei. II. Az eszmei, politikai nevelömunka további túrta Imi és sz. orvé z e 11 f o 1 a d a tn i A világnézeti, eszmei-politikai nevelés terén szerzett eddigi tapasztalatok alapján, a még hatékonyabb neve lom unka érdekében a kerületi tanulóifjúság körében a következő feladatokat kell végrehajtani: 1. Az igazgatók és a tantestületek feladatai:- A pedagógusok szakmai, továbbképzése mellett fordítsanak nagy gondot a politikai felkészültség színvonalának állandó növelésére.- A helyi nevelőmunkát úgy tervezzék és szervezzék, hogy az iskola céltudatosan alakítsa ki a tanulókban a dialektikus és történelmi materialista világnézet alapjait.- Fejlesszék ki a tanulókban a szocialista emberre jellemző erkölcsi tulajdonságokat, a szocialista hazafiságot és internacionalizmust, a munka és a doxgozó ember megbecsülését, a közösségi magatartást.- Az iskolai nevelés feldolgozása, az ismeretek összefüggő rendszerének kiépítése, az önálló tanulói tevékenység kibontakoztatása járuljon hozzá a meggyőződés, 0 magatartásban is kifejeződő tudományos világnézet megalapozásához.- A tanítási órákon kivüli foglalkozásoknak, az iskolán kívüí eltöltött szabadidő hasznos eltöltésének tervezése és szervezése legyen fontos eleme az eszmei-politikai novolőmunkának. 2• Az iskolai pártszervezetek feladatai:- A világnézeti, eszmei,politikai nevelés helyi feladatainak egységes értelmezése, a pedagógusok politikai felkészültségének fokozása érdekében folyamatosan kell segíteni az ideológiai-politikai továobképzési formákat.-- A világnézeti, eszmei-politikai, közösségi nevelés egyes részterületeit gyakrabban elemezzék, ezek tapsztalatait tűzzék taggyűlési napirendre. L*---------------------------