Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1977-03-17
Kádár István elvtárs ' " ' ' ' 1 ' 1 Végig kisérte a jelentés elkészültét három hónapon keresztül. De hogyan is jött létre ez a jelentés? Sok vitán keresztül, amig a VB és PB vitája zárta le az anyag elkészítését. Amit a legjobbnak tart, hogy a Könnyűipari Minisztériumban az eszmei, politikai munkával rendszeresen foglalkoznak. Jó néhány esztendeje folyik nagyon megtervezett, céltudatos munka melyet,rugalmasan kezelnek és a minisztériumi feladatokhoz tudják alkalmazni. A párthatározatok szoros kapcsolatban vannak a minisztériumi döntésekkel, hiszen arról van szó, hogy az ott dolgozóknak nemcsak megérteni kell a határozatok lényegét, hanem át kell váltaniuk állami döntésre, melyet a vállalatok felé levisznek. A szakmai és politikai képzés nem ugyanaz, nem cserélhető fel egymással, mégis szoros összefüggésben van egymással. Az elvtársak nagyon jól látják ezt és jól is hasznosítják, helyzetűiméi fogva is állandó reflektor fényben áll a könnyűipar. Nagyon komoly feladatokat jól oldanak meg, mint például a munkaerő-helyzet, stb. Ismerik a problémákat és foglalkoznak. A "hőmérőzésről" lehet, hogy nem a legszerencsésebb ez a szó a jelentésben. A lényeg, hogy úgy állnak egyes kérdéshez, hogy figyelembe veszik azt, hogy az ott dolgozók hogyan állnak a témához, fíésztvett a pártbizottsági ülésen, ahol a jelentést tárgyalták. Érdekes volt a PB vitája erről az anyagról. Kritikusan és önkritikusan vette szemügyre az egész kérdést; a pártszervezet munkája, kommunisták eszmei politikai színvonala és a minisztérium - összefüggésben hogyan is áll. Kifejeződött az is, hogy több még a vállalatok felé az intézkedés, utasítás, mint a segités. Ebben jelölte meg a továbbfejlődés útját. A minisztérium kommunistái a helyesen elhatározott döntések, utasítások munkájához is adjanak több segítséget. Sok elvtárs vett részt az anyag készítésében, sok színvonalas vitán ment keresztül egészen a minisztérium legmagasabb szintjéig. Többen oktatás centrikusnak vélik a jelentést, de mégiscsak az ott dolgozó kommunisták eszmei, politikai színvonaláról, munkájáról adott tájékoztatót, a feladatok sem csak az ágit-prop.titkár feladata, hanem az egész minisztériumé. Javasolja a jelentés elfogadását. Továbbá azt, hogy akik resztvettek az elkészítésében dicsérjük meg. Csikvári Jenő elvtárs ► Az állásfoglalással kapcsolatban jegyzi meg, hogy hiányérzete van. Néhány helyen pontosítani és konkrétabbá kellene tenni a feladatokat. Pontosan nem tudja megfogalmazni, de a lényeg, hogy az állami rendeleteket az ott dolgozó kommunisták az eszmei, politikai munkával segítsék még jobban. Helyt kellene a feladatok között adni annak is, hogy a politikai viták szempontjából legyen igényesség. A politikai magatartásra vonatkozóan jegyzi meg, hogy a hivatali szellem ellen is többet kell tenni. A másik hiányérzete az önképzés problémája. Azt is meg kellene fogalmazni, hogy hogyan hívjuk fel a figyelmet az igényesebb önképzésre. Javasolja a jelentést elfogadni. iI * [mM —..........................................—Lj —