Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1976-09-16
Néhány helyen tapasztalható volt, hogy jé felkészültségű ( . a oktatókkal, az utóképzés színvonala emelkedett, lemorzsolódás nem volt. Ez azonban nem mondható el minden területen egyértelműen. A sorköteles képzésben résztveőknól az egyes szakterületen /gk.vez.képzés/ könnyűszerrel tudtuk az előirányzott feladatot 4 teljesíteni, máshol /rádiótávirasz képzés/ lemaradás volt. A képzéshez szükséges technikai feltételeink hiányosak, rádiós kabinet kialakítása és berendezése késett, valamint az előzetes képzést közvetlen a bevonulás előtt álló fiatalok bevonásával kívántuk végrehajtani. A Kiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság részéről oktatásra kijelölt hallgatók mozgósítása nem volt megoldható. Az elmúlt évek alatt tovább javult az oktatói állomány összetétele, többségében hivatásos tiszt. Tömegsport feladatok .végre A hat fordulós Honvédelmi Kupa lövészverseny és az Összetett Honvédelmi Versenyeken az általános iskola felsőtagozatos tanulói, a szakmunkás és középiskolák tanulói, a munkahelyeken dolgozó fiatalok és felnőttek vesznek részt. A versenyek lehetőséget adnak a játékos, sokoldalú Inozgásra, és olyan technikai ismeretek elsajátítására, mint a lövészet, ; fegyver ismeret, tájolás és tájékozódás terepen, stb. lövészeti feladatainkat számszerűleg teljesítettük, azonban a Zugligeti úti lőtér leállítása nagy mértékben visszavetette a kispuska lövészeteinket. Segítséget sem tudtunk kérni a kerületben lévő Központi f lövészklubtól, mert ott lőtér korszerűsítési munkák kezdődtek, úgy az is használaton kivül van. ‘ áfei C 7 I qT/3fa> " 3 fa-: re3.©?©''”” re fö: 3 fa f I fa;33©?3”. ’©] •/> [ara _J-----------------------------------r 1 ' « 7 ...