Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1976-05-27
,r i-fali . A pártoktatás irányításának éa feltételeinek fejlődése A pártoktatás irányítása, mind kerületi, mind alapszervezeti szinten a követelményeknek megfelelően előbbre lépett. Az Oktatási Albizottság szervezettebbé tette munkáját és kilenc szakcsoport rendszeres tevékenységén keresztül, erősödött a propagandistákat segitő munkája és a szemináriumok ellenőrzése. A szeminárium vezetők felkészüitését egyrészt négy kerületi előkészítő, másrészt a szakcsoportok, által rendezett felkészítések keretében végeztük. A budapesti tematikájú tanfolyamoknak csekély számuk miatt - a "Hazafiság és nemzetköziség" kivételével - nem volt irányító szakcsoportja. Az alapszervezeti speciális tanfolyamokat és az előadássorozatokat az alapszervezetek ir .nyitották és ellenőrizték, kerületi szinten azonban tapasztalataik összegezésére, előadókkal való segítésükre, illetve téma javaslatok ajánlatával, 3zakcsoporti keretben adtunk segítséget. A szakcsoportok különböző létszámmal működtek, 3-9 fő. Megerősítésüket és kiegészítésüket szükség szerint elvégeztük. Tevékenységüket munkaterveinknek megfelelően végezték és célkitűzéseiket szinte maradéktalanul végrehajtották. Az előző évekhez viszonyítva kismértékben sikerült előbbre lépnünk az alapszervezetekkel való élőbb, közvetlenebb és folyamatosabb kapcsolat kialakításában. A szakcsoportok közül kiemelkedő munkát végzett: "Nemzetközi politikai kérdések" szakcsoportja Dr. Kés Péter elvtárs vezetésével, "Társadalmi és állami élet kérdései" szakcsoport Dr. Fülei Sz. Zoltán elvtárs vezetésével. A pártszervez tek politikai oktatást irányitó és ellenőrző tevékenysége javuló tendenciát mutat. Munkastílusban egyre több helyen érvényesül az, hogy a propagandisták, a hallgatók, a téma körültekintő kiválasztása mellett, folyamatosan figyelemmel kisérik V: '. 1 I®----------------------------- -......... I flHBF mmm*