Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1976-05-13
fi r :: i f OMMI talajtani osztállyal rendelkező megyék növényvédő állomásain azt javasoljuk, hogy az OMMI osztályvezetője a jelenlegi növényvédő állomás főmérnökével azonos jogkörben, az alakuló növényvédelmi és agrokémiai állomás igazgatójának helyettese legyen, agrokémiai főmérnök cimmel. Hatáskörébe tartozónak javasoljuk az adott megye talajtápanyag-gazdálkodással, ellenőrzéssel kapcsolatos hatósági feladatokat, valamint az OMMI laboratórium összes jelenlegi funkciójának ellátását, állami laboratóriummal nem rendelkező megyék területén is. A fentiek szerint kialakított megyei növényvédelmi és agrokémiai állomásoknak azonban év közben csak a felügyeleti jogot szabad átadni, a költségvetési vonzatokat, a költségvetési tervnek megfelelően, év végéig központi kézben kell tartani. Egyben intézkedést kell tenni a két intézmény költségvetésének julius 1-ig történő összevonására. Az u.1 szervezet az. ■eddigieknek megfelelően, mint első fokú hatóság, ellátja az öntözéshez, talajjavításhoz, talajvédelemhez, növényi állókultúrák telepitéséhez szükséges szakvélemények, továbbá a talajbonitálás célját szolgáló ©talaj - térképek készítését, és nagyobb területre tervezett, jelentős hidrotechnikai létesítmények várható talajtani hatásának felmérését. I ' -■* A fentiekben vázolt feladatok megoldásához szükséges létszámigény felmérésekor kiderült, hogy az OMMI 14 fős talajfiziko-kémiai osztálya, az igazgató vezetésével, olyan alapkutatási jellegű talajkutatási programon dolgozik, amely..e t szervezet működésébe nem illeszthető. Ezért a miniszteri ér/ tekezlet úgy döntött, hogy a talaj-fiziko-kémiai osztályt i 14 fős állománnyal felajánlja a Magyar Tudományos Akadémiának, amely ezt hajlandó is átvenni. Kivételt képez az igazgató, ugyanis a Magyar Tudományos Akadémiának ilyen státusza nincs. Felvétele bérfeszültséget okozna. A vele való személyes megbeszélés alapján három alternatívát ajánlottunk fel számára, amelyek a következők. f Lj__---------------------------------------------------------] ..................................------.--------m -------——•— —'— --------—---------? 1—ra? ----------" ' ' _' '