Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1975-08-21
3./ Borbély Jánosné elvtársnő: Az Ifjúsági Ház pinceklubjának épitóse hogyan áll? 4./ Zavagyi Lajos elvtárs: Halász elvtárs által elmondott problémákon kivül van-e más gond is? Van-e valami kimutatás, értékelés, hogy az első félévben hány társadalmi munkaórát ajánlottak fel és hányat fogadtunk? Válaszok: A felvetett kérdésekre Halász Tibor és Kolimár János elvtársak válaszoltak. Halász Tibor elvtárs: Makovinyi elvtárs kérdésére válaszolja, hogy a mérő számoknál általában az utólagos kapacitásokat veszik figyelembe ós az elvégzett társadalmi munka hatását a kivitelező vállalattal együtt mérik. Vannak olyan feladatok, melyeket egy az egyben a költségvetésben tervezettel mérnek, itt példaként emliti a Szabó Ervin könyvtár Szabadság úti iskola területén épülő gyermekkönyvtárát, ahol 100 %-san vehették figyelembe a költségvetésben szerepelt összeget. A Környezet Védelmi Munkabizottság elődje a Tisztasági Bizottság volt, a korábbi gyakorlathoz képest nemcsak a tisztasággal, hanem a levegő védelemmel, vízvédelemmel, erdővédelemmel és egyéb feladatokkal is foglalkozik. A bizottság, melynek operativ részlege-a Műszaki Osztály, kerületi KÖJÁL, rendőrség, IKV vezetője személy szerint Slinger elvtárs- rendszeres helyszíni ellenőrzéseket végez és szükség szerint intézkedik, hetenként egyszer pedig /csütörtökön/ ülésezik. Az operativ részleg naplót vezet, benne szerepelnek a rendellenességek, illetve utóellenőrzések. Általában három féle szankciót alkalmaznak: felszólító, udvari® hangú levél, a második szankció helyszíni szemle általában pónzbirságolással is jár, a harmadik következményeként pedig szabálysértés - eljárás. A Környezet Védelmi Bizottság félévenként értékeli munkáját, meghatározza azokat a feladatokat amit a környezetvédelmi vonalon a II. kerületben tenni kell, hogy előbbre tudjon 4 lépni. Vannak elképzelései a Tanácsnak a levegő szennyezettsége, illetve megszüntetése végett, az Energia Gazdálkodási Intézettel együtt működve és az Ingatlankezelő Vállalattal az érintett fűtőberendezések átalakítására tesznek konkrét intézkedést. Mercs elvtárs kérdésére válaszolva mondja el, hogy a bölcsödé, illetve óvoda építésénél vannak gondjaik, úgy véli, hogy az előkészítés nem volt megfelelő. Gondjaik vannak a terület kisajátításánál, a szerkezeti megoldásoknál is. A jelenleg elkészült terv alapján a bölcsödé terve 10 millió, ugyanakkor a normatíva 7 milliót tesz lehetővé, az építkezést csak 1976 márciusában fogják elkezdeni és 1977 decemberébe fejeznék be. /Zavagyi elvtárs közbeszól: a kivitelező 1975 áprilisába vállalta a munkakezdést/ Az építkezés beruházása is nő, mivel a vakulási munkát nem tudja vállalni a kivitelező, hanem gipsz lapot fog felhasználni, ami plusz félmillióval növeli a beruházást, de sorolhatná még a gondokat, problémákat. A témától függetlenül szeretné azonban kérni, hogy Pesta és Trautmann elvtársaklcal közösen nézzék meg a gondokat, és kéri segítségüket. \ - 17‘ -I