Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1973-11-15
kurzuson a felvételes orvos teendőit ismertetjük meg. Ezek keretében a legfontosabb orvosi teendők mellett foglalkozunk etikai, magatartási problémákkal is. Rendszeres továbbképzése folyik a nővéreknek, együttesen ós osztályon belül is; ugyanígy asszisztensek, gyógytornászok ós a fizikoterápiás asszisztensek részére is továbbképző kurzusokat tartunk. Az intézetben működik a továbbképző klinika reumatológiai ós fizikoterápiás osztálya. Ez az intézmény foglalkozik rendszeresen mind az intézeti, mind a reuma hálózathoz tartozó intézetek szakdolgozóinak továbbképzésével • Megítélésünk szerint a rendszeres továbbképzés, ezek keretében a tudományos munkára serkentés eredményeként könyvelhetjük el, hogy dolgozóink tollából az elmúlt 2o esztendőben sok száz dolgozat jelent meg, ezeknek csak cim szerinti felsorolása az említett évkönyvünkben 7o oldalt tesz ki. Ezek sorában találunk magyar nyelvű és külföldi folyóiratokban megjelent közleményeket, tanulmányokat, monográfiákat és több tucatnyi könyvet. Intézetünk szerkesztésében jelenik meg a Rheumatológia- Balneológia-Allergológia cimü folyóirat, amelynek XV. évfolyamát az elmúlt napokban adtuk nyomdába. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy a magyar reumatológia fejlesztése szempontjából az említett folyóirat mit jelent. Ez lehetővé teszi, hogy az általunk patronált, reumatológiai betegek ellátásával folglkozó intézmények az érdeklődési körükbe tartozó legfontosabb hazai irodalommal megismerkedjenek, munkáikat a szóban forgó lapban közöljék. Intézetünk nemcsak ily módon hanem a rendszeres patronálások révén is kifejti hatását a reumatológiai betegségekkel foglalkozó intézményekre, kórházi reuma osztályokra és szakrendelőkre. Országos intézet lévén szakmai tanácsadó tevékenységet végzünk valamennyi egészségügyi intézet fizioterápiás részlegeiben. Az intézetben működő szakmai kollégium módszertani levele-, két ad ki, illetve szakmai módszertani irányelvek, vagy tájékoztató kiadására tesz javaslatot. Kidolgoztuk a fiziotorápiás szakorvosképzés javaslatát, amelyet a reumatológiai szakorvosi képesítés mellett figyelemmel a fizioterápia mind nagyobb elterjedésére, nagyon i ..._k Összefoglalva: Intézetünk a jelen körülményei; között megfelel a törvény alapelvének, szellemének: megfelelő körülményeket biztosítunk az abban foglalt követelmények kielégítésére. A folyamatban lévő fejlesztések, beruházások befejezésével /a Császár részleg felépítésével/ a ~j>oo gyógyintézeti ágy szaporulat mollett rendelkezni fogunk olyan korszerű fizioterápiás bázissal is, amely biztosíthatja a magasnzintü gyógykezelést és szakemberképzést. U ' ' 7/ ’ " i <y