Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1973-05-03

után szerződésben vállalják, hogy az üaemnél fognak dolgozni. Ugyancsak vállalja a patronáló üzem, azoknak az érettségizett tanulóknak a szerződtetését és tanul­mányi ösztöndíj folyósításét, akik szakmunkásképző iskolájukban szakmát tanulnak és azt befejezve az üzemben szakmunkásként dolgoznak. 5. A pártszervezet minden tanév záróértekezlete előtt számoltassa be az igazgatót e munkárólI Az igazgató ezt követően záróértekezleten részletes elemzésben érté­kelje a testület e téren végzett munkáját, majd a tantestületi vita után a javas­latok figyelembe vételével,készítse elő a következő tanév munkatervi értekezletét! Ezt követően a munka terén kiemelkedő munkát végző pedagógusokat részesítse kie­­melt jutalomban! I ■ fo* ról ■. I; fov'-fort,;*•• •■ Javaslatok: 1. A II. kerületi Tanács Művelődésügyi Osztálya tegyen javaslatot az általános iskolák igazgatói részére, hogy a VII-VIII. osztályban a fizikai dolgozók tehet­séges gyermekeit készítsék elő differenciált foglalkozással a gimnáziumi ta­nulmányokra! Végezzenek e téren szelektáló munkát és csak erre alkalmas te­­hatségeseket javasoljanak a gimnáziumba! / 2. Az általános iskolák tehetséges tanulói minél nagyobb számban induljanak az \ iskolai és kerületi szaktárgyi versenyeken! A verseny értékelésében kapcsol-T? I fo ^ ják be a gimnázium szaktanárait! Az első hat helyezett kerüljön be a gimnázi­» um megfelelő osztályába, ha tanulmányi eredménye a többi tárgyból is legalább jó közepes! 3. A fizikai dolgozók gyermekeinek segitése terén kiemelkedő munkát végző álta­lános iskolai és középiskolai tanárokat a II. kerületi Tanács VB Művelődés­ügyi Osztálya a jövőben is részesítse kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülés­ben! 4. A II. kerületi Tanács VB az iskola bentlakó nyugdijas hivatalsegédjének biz­tosítson lakást, hogy a szolgálatot uj erőnek adhassa át! Budapest, 1973. április 26. /foréuTiffs. /) /PSfa/tfapupffJ' .... £ Cihika Mihály j£j Németh István MSZMP alapszervi titkár \\ / igazgató —P" ' ^ té- 8 -u­________________________________________________________________________________________________________r é_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________,

Next

/
Thumbnails
Contents