Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1973-05-03

/műszaki igazgatók, illetve műszaki igazgatóhelyettesele/ az Egyesülés Műszaki Tanácsa. tórófotó’rróteteróferá," ■ hÁ/űteró • A vállalatok és intézetek gazdasági igazgatóiból, illetve gazda­sági igazgatóhelyettesekből pedig megalakult az Egyesülés Gazda­sági Tanácsa. A Műszaki és a Gazdasági Tanács lényegében az Igazgató Tanács vé­­leményező és javaslattevő testületé lett, melyeket az Egyesülés elnökének műszaki és gazdasági helyettesei vezetnek. Az Igazgató Tanács által - Írásos előterjesztés alapján - tárgyalt témák nagyrésze előzetesen a Műszaki, illetve a Gazdasági Tanács ülésén tárgyalásra kerül. Ezzel az Egyesülés tevékenységének irányításá­ban a vállalatok és intézetek szakirányú vezetői is részt vállal­nak. V» jö T Az Egyesülés közös tevékenységéből adódó feladatok végzése, továbbá az Igazgató, Műszaki és Gazdasági Tanács üléseken tárgyalásra ke­rülő témák és írásos előterjesztések elkészítése, valamint a meg­hozott határozatok .jelentős számának végrehajtása az Egyesülés Közeönti. Irodájának feladatát képezi. A Központi Iroda irányítását és vezetését az Egyesülés elnöke látja el. aki egyben az Igazgató Tanács elnöke is. Az elnököt munkájában közvetlenül a műszaki és gazdasági elnökhelyettesek segitik. A Központi Iroda belső szervezete a Társasági Szerződésben rögzí­tett feladatok ellátásának felel meg. f ?*• A .Központi Irodának Io osztálya van és 72 fő dolgozója. A Központi Iroda szervezetét, létszámát és költségkeretét az Igazgató Tanács I hagyja jóvá. A költségeket a tagvállalatok és intézetek - összes létszámuk arányában - hozzájárulással fedezik. Az Egyesülés - közös érdekeket szolgáló - eddigi főbb tevékenysége A kutatással - műszaki fejlesztéssel kapcsolatos tevékenység közép­pontjában a közös kutatási-fejlesztési politika kialakítása és foly­tatása áll. A tagvállalatok és intézetek gyártási profilja egymástól . . .... _■ ... . _ - - -- -­­­­­­­­­— ■ - — - - —

Next

/
Thumbnails
Contents