Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1973-03-22
Pia ugyanis a párt nem bir egy lyon politikai hangulatot,akkor előfordulhat,hogy a végrehajtó el fogják szabotálni a legszebb terveket is. Dr.Molnár István Elv társ: ■ ^ I Maga is amellett van,hogy valami előrelépés kell ebben a kérdésben és nagyobb előrelátás. A normák most már adva vannak,mindenképp#n el kell eönt ni,hogyldtől mit várunk, hiszen IdO D-i; be kell jönni az adott tervszámnak.De ha a felmérés behatárolása nőm következik be,akkor nagyon negativ dolgok sülhetnek ki belőle,s nehéz helyzetbe hozzák a pártalapszerve zeüekot . Mint pl. a múltkor az ORFI pártszervezetét. A uo?og lényegét nem lehet megkerülni és ha ilyen felmérést lehetne csinálni,az mindenképpen hasznos volna. Elképzelhető az a javaslat,amit többen fölvéteti; ek, hogy nem minden VB-ülésen foglalkoznak tagfelvételekkel,hanem össze,gyűjUve,mintegy "dekádonként". Ez viszont ellenkezik a Szervezeti Szabályzattal,ha húzzá#-Mase-zák az ügyet. á; Véleménye szerint nem szabad a számoknak a lényeget,a tartalmat alá - rund lni,még tikkor som,ha az előírást tartani kell. Számolni kell azzal, hogy itt ellentmondások lesznek. Jobbon kell felkészíteni azt a réteget ^melyből a jövő párttagjai lesznek, ondol elsősorban a na yüzemi munkásokra, amelynek meg van a maga életrendje. Itt véleménye szerint tapasztalható elmaradás. Csikvári Elvtárs által elmondottaknál egyetért,maga is azt tudja megerősíteni. A Politikai Bizottság megjelent határozata tényleg aktuális,bizonyos politikai kérdések valóban háttérbe szorultak korábban, most nagyon tudatosan kell elkezdeni ós végezni ezt a munkát. Szívós,türdmes,meggyőző politikai munkára van szükség. Mindezek mellett óvva int a statisztikai szemlélő„tői,mert azzal hol ezt hol amazt igyekeznek bizonyítani. Gondoljanak vissza a közelmúltra,amikor is az volt a vélemény,hogy fokozni kell a tagfelvételek számát,s akkor a VB is egyre-másra felvett szinte mindokit,aki jelentkezett. Akkor kiesit éppen az ellenkezőjét bizonyítcók a statiszikával,mit amit most. Számára érthetetlen és elfogadhatatlan az olyan merev besorolás,hogy pl, egy ápolónő nem fizikai munkás,a fodrász,vagy a KÖZÉRT eladó viszont az. Lehet,hogy később változnak ezek a kategóriák,de most nem érhetők. Éppen ezért jé,ha a VB.ás a pártszervek a józan eszükre hallgatnak,nehogy téves útra tévedjenek. Ke kuk Józsefné Elvtársnö: Amikor a VB.ülésén először ismertették a Politikai Bizottság vonatkozó ► ^ ‘ határozatát,már látták,hogy oz nehéz, ne®/ egyik napról a másikra megoldható feladatot jelent. Ezt nem szabad csupán technikai kérdésnek tekint eni,nemesak a VB-nek,de valamennyi pártszervezetnek sem. Komplex, politikai feladat végrehajtását jelenti es, Mihalovics elvtárs röviden emlitecte az eddig lezajlott tag yülések tapasztalate.it,s emlitette, , okán úgy vélik,hogy ez gyökeres fordulatot jelent a pártmunkábaa. Nem igy van,semmi uj nincs ebben,a X.kongresszus határozata szellemében való munkálkodást jelenti, A Politikai Bizottság megvár,r gél ,hogy r l.orgx rrrrv.r: br t írozatának végrehajtásában hogyan jutottunk előre,s annak megfelelően határozta meg a további tennivalókat. Az elvekben semmiféle változás nincs,csak a gyakorlatunkon koll változtatni - hangsúlyozta Kakukné Elv t ár snő• He ' • B Javasolja,ha lezajlottak a taggyűlések,gondosan gyűjtsék össze a tapasztala iolcat, tartsanak azután össztitkári,majd csoportos titkári értekezletet, mert ezt a témát folyamatosan,állandóan napirenden kell tartani, #iem kampány fcl.dat ez,hanem folyam tos politikai munkát igényel. l/fe í7, ÉÉsj irótevte