Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1972-02-24
' A pártbizottságok szakmai, hivatali munkát ellenőrző és segitő tevékenysége. A kerületben dolgozó mAaisztóriumoknak és főhatóságnak a népgazdaságban betöltött szerepe, ezáltal a pártszervezetek ellenőrző és segitő munkájában alkalmazott gyakorlata is megfelelő sajátosságokat mutat. A Külügyminisztérium pártszervezete pl. a politikai munkában nem helyez ugyanolyan hangsúlyt az egyes vezetési egységok gazdasági munkájának ellenőrzésére és segítésére, mint pl. a KGM. Pozitiv dolognak tartjuk azt, hogy ezek a pártszervezetek a minisztériumi sajátosságoknak megfelelőn, azokhoz alkalmazni tudják a pártszervezeti szervező és ellenőrző tevékenységüket a gazdaságban.- Az első, általánosítható vonás amit a pártszervezetek szakmai munkát ellenőrző ós sogitő tevékenysége torén megállapítottunk, az, hogy rendszeressé ér természetessé vált a gazdasági, szakmai vezetők beszámoltatása. A gazdasági vezetők nemcsak hogy nem idegenkednek ettől, hanem vezetési munkájuk nélkülözhetetlen elemének tekintik a különböző pártszervezeti módszerekkel történő kontrollt, véleményt. Ez azt is jelenti, hogy beváltnak, jól működőnek tekinthetjük r-.zt a rendszert, amelyben a minisztériumok pártszervezeteinek hatásköre kibővült. Éhnek ellenére megálla - pitható az, hogy van még bizonyos félénkség, tartózkodás, bizonyr talanság a gazdasági vezetőkkel folytatott pártszervezeti vitafórumokon a birálatot, véleményalkotást illetően, s ezek általában egzisztenciális okokkal függnek össze,, A külügyminisztériumi elvtársak pl. azt irják: " a fejlődés elismerése mellett rögzi, teni kell azt is, hogy a pártellenőrzés ás beszámoltatás során jelentős még a félénkség, tartózkodás, bizonytalanság az alapszervezetekben. " A pártszervezeti ellenőrző és segitő tevékenységnek számos formájával találkoztunk,, Ilyen többek között:- a tájékoztató jellegű, vagy ellenőrző beszámoltatás a választott testületek előtt és taggyűléseken,- a PB-k munkabizottságainak és "brigádjainak" vizsgálatai,- a közvéleménykutctá3ok és hangulat felmérések,- a hivatali és pártszorvezeti munkatervek koordinálása,stb.