Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1971-09-28
¥ i - 19 Kakuk Józsefné: A határozati javaslattal kapcsolatban javasolta, mivel a mai ülésen Igen sok probléma merült fel - a Végrehajtó Bizottság bízza meg a Tanács elnökét, hogy készíttessen az ügyfélfogadás és ügyfél-tájékoztatás megjavítását szolgáló tervezetet, amely tartalmazná mindazokat a problémákat is amelyekről a mai ülésen szó volt. A tervezet megvalósítása lehetne lépcsőzetes, melynek keretén belül a tájékoztatási iroda 1972. januárjában megkezdené raüködósét. A pénteki nap helyett szombaton tartandó ügyfélfogadással nem ért egyet, bizonyos szempontból az ügyfélfogadási idő szűkítését jelentené, a lakosság nem hagyná észrevétel nélkül. Javasolná azonban, hogy az információs iroda szombaton is működjön. Zsednai Pált Nem minden ügyfél munkaidőben jelenik meg, sokan dolgoznak váltott műszakban. Kovács Ottói A váltott műszakban dolgozók száma egyre csökken. Miután több hozzászólás nem érkezett a vitát lezárta. A határozati javaslatokra térve: javasolta, hogy a végrehajtó bizottság az ügyfélfogadás ós az ügyfelek tájékoztatásáról szóló előterjesztést fogadja el. • Javasolta a két Végrehajtó Bizottság együttesen fejezze ki elismerését a tanácsi apparátusban dolgozó munkatársak felé, akik az elmúlt két esztendőben állandó munkájuk mellett több soronklvüli feladat megoldását is segítették. Kakuk elvtársnő javaslata szerint kibővített határozat határidejéül javasolja 1972. III. 1-ét. y A határozati javaslat 3* pontját a következőkkel javasolja bővíteni: az intézkedési terv kidolgozásához adjanak segítséget a VB. szakigazgatási szerveinek vezetői és az apparátus dolgozói. Javasolta a határozatban térjenek ki az ügyintézői munka po- 1 lltlkai indokolására, továbbá tartalmazza a határozat az ügyfélfogadás és az ügyfelek tájékoztatásának fejlesztése érdekében megoldásra váró feladatokat ls, melyet az előterjesztés felsorol. Megállapította, hogy javaslatát az MSZMP Il.kerületi, valamint a Il.kerületi Tanáos Végrehajtó Bizottsága elfogadta, I 7/ b------------------------------, —re r ■ 1 W ■ -------- ....... ....................— . i Ilii ■ — —w— WW—p——l»ww———