Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1971-09-28
i IT; T l A dolgozó viszont kötelességét teljesíti, őzt föltétlenül meg kell értet.%1 mindenkivel, A lakossággal ls mog kell értetni ugyanakkor, hogy a tanácsban dolgozók éppen olyan fontos munkát végeznek, mint bárki a.népgazdaság más területein* Rendkívül fontos, hogy kölcsönös türelemre neveljünk. Különösen arra hívná fel a figyelmet, hogy azokon az osztályokon fordítsanak erre nagy gondot, ahol amúgy is szűk a keresztmetszet, / lakásügyi, építési, kereskedelmi, igazgatási osztályok/, A szemlélet formálásához tartozik* a legegyszerűbb arra hivatkozni, hogy a fennálló rendeletek szerint nem lehet. Nem biztos, hogy mindig a leírtak alapján kell eljárni. Természetesen ehhez megfelelő szakértelem politikai érzék kell, fre Végül ugyancsak a szemlélethez tartozik* a társadalmi aktívák nagyobbfoku megbecsülése kell, hogy kifejezésre jusson. Kár £>óldául a nyugdijas tanácstagijaink önérzetét azzal megbántani. hogy részükre havonta ad,.uk a közlekedéshez szükséges bérletet. 2./ Igen fontos a társadalmi szervezetekkel, a lakóblzottságokkal való szoros együttműködés. A fejlődés érdekében az utat, módot kellene megtalálni, hogy mit lehetne levenni a tanáos1 apparátus válláról. A társadalmi aktívák fokozottabb bevonását kellene lehetővé tenni. Ennek érdekében meg kellene nyerni az embereket. Vélemény szerint a mai emberek sem közömbösek, A passzivly tás abból adódik, hogy nem tudunk jó, értelmes célokat kitűzni az emberek elé» A tanácsi munka a legközvetlenebb kapcsolatot teremti az emberekkel. Támaszkodni kell a kerület lakóinak öntevékenységére,Javaslatai* célszerű lenne, hogy a tanácstagok és a lakóbizottságok feladatát, jogkörét pontosítsuk. Nem a Tanácstörvényre gondol, hanem pontos megfogalmazásra a tanácstag ós a lakóbizottság jogainak, Dolgozza ki a tanácsban egy csoport, hogy mit lehetne a lakóblzottságoknak tenni. Ezt továbbítsák, a Pártbizottság támogatni fogja. Adjanak értelmet a lakóbizottságl munkának. Fontos feladatnak tartaná, hogy a lakóterületet érintő ügyekbe a Tanáos jobban vonja be - az eddigiekhez képest - az érintett tanácstagokat, lakóbizottsági elnököket. Bár ez kezdetben több munkát jelentene, de ha áz emberek megszokják, hogy nélkülük nem döntenek a munka könnyebbé válik. Nincs olyan tanácsülés, ahol erről a témáról szó ne esnék. Természetesen a kitűzött szemléket, tárgyalásokat nem lehet elhalasztani a tanácstag miatt, de tegyék lehetővé, /f ■11 A i Lh i ■-r.au fa