Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1971-04-27

A 130 fő elhelyezése valóban komoly probléma, mivel a munkánk nem gép- hanem épületigényes. Gondolkodtunk azon a megoldáson, hogy otthpni munkával szervezzük meg, azonban ezt nem tartjuk., megfelelőnek, mert nem ugp.nazon a nivón lehet dolgozni, mint'mű­teremben. Most épült fel Stúdiónkban egy uj pavilon, részben itt tudnánk az uj munkatársakat elhelyezni, részben vidéken épülő animációs stú­dióba - jelenleg Kecskeméten épül egy ilyen. VITA: Csikvári et.: Meg kell mondanom, hogy az anyag elolvasása után egy kicsit féltem a mai VB-üléstől. Hiányérzetem volt az anyag elolvasása után, nem nagyon vagyok ismerős ezen a terü/leten, s az anyag sem adott sokkal több ismeretet részemre. Egyet elöljáróban szeretnék megjegyezni: magáról a X. kongresszus­ról mindössze egyizben olvastam az előterjeshtésben. Nekem az a véleményem,hogy a pártszervezetek részére - független ' attól, higy milyen területet képvisel - szükséges az egyértelmű politika, szükséges az egy nyelven való beszólás. Az anyagban szerepel jó néhány olyan megfogalmazás, melynek a kiküszöbölésére, vagy végrehajtására vonatkozó elképzeléseit a pártszervezetnek szerettem volna hallani. Az a javaslatom, hogy jövőben , hasonló előterjesztések esetében - sokkal konkrétabb előterjesztést készítsenek az elvtársak. Zsednai elvtárs: Ott kezdem a hozzászólásom, ahol Csikvári et. abbahagyta, jő magam is komoly dillemáben voltam az anyag elolvasása után, mert egy olyan VB tag részére, aki csak kivülről- buszról - ismerem a Pannónia Stúdiót, nem sokat adott az előterjeshtés a megismerés érdekében. Igaz az is, hogy egy összetett munkát nehéz egy jelentés kereté­ben megfogalmazni, úgy hogy egyúttal egy komoly áttekintést is adjon az Intézet munkájáról. Az is igaz, hogy sokkal konkrétabb jelentést is el tudtam volna képzelni a Stúdió munkájáról. A válaszokból, a szóbeli kiegészítésekből - úgy gondolom - sokkal teljesebb képet kaptunk, mondhatnám úgy is, hogy most lett teljes. Komlós elvtársnő által adott válaszból, szóbeli kiegészítésből az derült ki, hogy a párttitkár minden esetben részt vesz az igazgatósági ülésein, erről a pártvezetőséget - adott esetben a párttagságot is-inf orrnál ja, -nekem erről az a véleményem, hogy nagyon jó lenne ha a pártvezetőség esetenként- egy-egy konkrét esetben - kialakítaná a saját véleményét, elképzelését is. Nagyon helyes ha a párt és a gazdasági vezáés együttműködik, azonban legyen a pártszervezetnek egy önálló koncepciója is . Egy kicsit zavart az a megfogalmazás, hogy "akkor pártszerü, ha szakszerű" mert ez a kettő igy megfogalmazva nem helyes, ebben a kérdésben kell egy következetes politikai állásfoglalás, mert a pártszerüség tartalmi oldalról kell megköteliteni, s nem megfordítva. <r? 1111 ö ■ Ljhb —— i 4 * -7.-

Next

/
Thumbnails
Contents