Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1971-03-11

I 1 5 történt, vagy példaként meg lehetne emliteni a 41 db kazán , átalakítását, vagy a légkondicionáló berendezések építését, stb. Az Intézet közvetlen kapcsolatot tart fenn a leningrádi CTK-val, de a többi szocialista országgal is - Lengyel, NDK, Cseh*­­Bolgár stb. Néhány szét a pártszervezet tevékenységéről: Jó a kapcsolat a párt-és a gazdasági vezetés között, ez a jó kapcsolat segítette az intézet gazdasági, politikai munkáját. Az Intézetben folyó munka pártellenőrzését szervezetten hajtotta végre a pártszervezet. Ezt nagyon fontos dolognak tartom. Helyes dolog az is, hogy az Intézet pártszervezete azt tűzte célul, hogy minden párttagnak legyen pártmegbizatása. Szeretnék néhány jelenségre rámutatni a pártszervezet politikai munkáját illetően. Itt egy negatívumot említenék meg, a politikai munka gyengesé­ge az intézeten belül - itt arra gondolok, hogy nincs arányban a párt szervezeti befolyása, nem áll összhangban sem az intézet gazdasági, sem az intézet politikai munkájáhak eredményeivel. Ennél többet kell, hogy adjon a pártszervezet, mert minden lehetősége adott hozzá. A másik ilyen probléma, a káder és a személyzeti munkában mutatkozik meg. Itt úgy tűnik, hogy számtalan részkérdés még tisztázatlan. A fe^|-ben/ tartott miniszteri értekezleten is szóvá tettem,hogy több figyelmet kellene forditani az intézet belső szervezettségére, mivel egy ilyen felépítésű intézet munkáját csak egy pontos ügyrend birtokában lehet biztosítani. Szóba került a vita során, hogy a minisztériummal való kapcso­lat nem fejlődött kellőképpen. A már említett miniszteri meg­beszélésen igen jóleső érzéssel vettem tudomásul amit Lévárdi elvtárs mondott az Intézet munkájáról. Nekem az a véleményem, hogy Papp elvtársnak is - de az Intézet pártszervezetére is vonatkoztatnám ezt - túl kell tenni magukat a régi sértődöttsé- 1 gén* Ha nem fogadják el a javaslatukat, észervételeiket két­szer, oda kell menni harmadszor is,mert a jó kapcsolat kialakí­tása nemcsak az Intézet érdeke, hanem közös érdek. Nagyon lényeges elvtársak az is, hogy egy krtikusabb légkört kell az Intézeten belül kialakítani. Nagyon komoly megálla­pitás az, hogy "minden uj a régi kritikája". Küzdeni kell ezenkivül elvtársak az elbiíakodottság ellen is. Az elbizakodottság nagy veszélyt rejt magában, s ezt a napi beszélgetések alkalmával is lehet tapasztalni, de ha magát az anyagot vessiük, akkor is számtalan helyen találkozni lehet vele. Össeegezve:^ én azt gondcLom, hogy a VB minden tagja csatlakozik ahhoz a megállapításhoz, hogy elismeréssel lehet nyilatkozni az ÉGI szakmai és politikai munkáját illetően,mert az alapvető kérdésekben szemelőtt tartották pártunk politikai célkitűzéseit, s a meglévő problémák, hiányosságok kiküszöbölésére, azok meg­oldására megfelelő erővel rendelkeznek az elvtársak. I' ■ a ■ ! jJH^------------ . í-wwwa. 4 ■I . . —-r--

Next

/
Thumbnails
Contents