Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1971-03-11
Amikor kintjártam az EGI-ben olvastam a "Híradójukat" igen komoly előrelépés ez az üzemi szocialista demokrácia továbbfejlesztése terén. Foglalkozik ez az újság az uj gazdasági intézkedés ismeifeelásével, az elmúlt gazdasági év eredményeinek ismertetésével. A kinti tapasztalatok alapján én úgy látom, hogy az intézeti pártszervezet, az állami vezetés között a kapcsolat jó, az igazgató bevonja a pártszervezet titkárát a megbeszélésekbe, az állami vezetés intézkedéseit taggyűléseken, pártcsoport értekeleten megtárgyalják. Két fontos területre hívnám fel az elvtársak figyelmét, az egyik: az intézetben 264 30 év alatti fiatal kutató, mérnök dolgozik, s a KISZ tagok száma mindössze 85 fő, ezen változtatni kell. A káderutánpótlás szempontjából igen lényeges ezekkel a fiatal műszakiakkal való célszerű foglalkozás. A párttagok arányáról csak egy mondáit; a 9,9 %-os arány nem rossz, de kutató intézetnél- kevés. Kakuk et.nő: Úgy gondolom, hogy nagyon helyes és célszerű volt, hogy a mai VB ülésünkön az Emergiagazdálkodási Intézet gazdasági és politikai munkáját megismerjük. Meg kell mondani, hogy az intézetet - a népgazdaságban betöltött szerepe alapján - igen komolynak, jelentősgteljesnek Ítéljük meg. Az Intézet két éve - 1969-ben - került a kerületbe. Két lényeges momentum segítette, hogy az Intézet munkáját még jobban megismerhessük. 1970-ben a vezetőségválasztó taggyűlés előkészítése, majd a vezetősógválasztó taggyűlés beszámolója alapján; a másik pedig, hogy a^NIM 1970. IX. hóban tárgyalta ai ÉGI munkáját, A VB néhány tagja ismeri ezdet a témákat, azok számára az irá! sós előterjesztés kiegészítést jeDait eddigi ismereteihez. Az elmúlt évi eredmények az intézetnél jók voltak, az eredmények is igazolják,hogy a profil változás mellett piackutató tevékenységét jelentősen fejleszette, Az intézet műszaki fejlesztéséről néhény gondolat: az anyag részletesen foglalkozik ezzel a témával, Az ipari kutató intézetek vonatkozásában igen lényeges, hogy műszaki fejlesztési témáikat a ► való életből merítik, mert ezek a témák gyorsan megvalósíthatók a gyakorlati életben. Az ágazati főhatósággal való topcsolatij a NIM-ben megtartott elmúlt év értékelés után két igen fontos határozatot hozott; az egyik, hogyha minisztérium fokozottabban vegye igénybe az Intézetben meglévő szellemi kapacitást. Az anyaggal kapcsolatban néhány gondolat: az előterjesztés/ elolvasásakor olyan hiányérzetem van, hogy a bemutatott kép nem I mutatja meg azokat a gondokat és problémákat, melyek az intézetben megvannak. t i r ' jL__ i j J- 7 -»