Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1971-03-11

l» Még egy kérdés hangzott el, az Intézeti dolgozók 9,9 %-a párttag, ez elegendő-e? Itt azt is figyelembe kell venni, hogy 1969-ben 21 párttag táiezott az el az ^Iatézetből, jelenleg 7 tagfelvétel van folyamat­ba, tehát mi is célul tűztük ki a pártépités fontosságát. Papp et.: Nekem az az érzésem, hogy a kérdések egy része gazdasági jelle­gű volt, igy arra szeretném megadni a választ. A teljesitmémy szerinti elosztás elve; ez egyébként azzal a kérdéssel is összefügg, amit Nyitrainé elvtársnő kérdezett. Mi háromy tényetőt veszünk ennél figyelembe: az intézeti érde­ken kivül nagyon lényeges a népgazdasági érdek, s a népgazdasági szinten ‘jelentkező hatás. így természetesen, hogy a dolgozókat differenciáltan részesítjük a teljesítmény szerinti elosztásba. Az eredmények mutatják, hogy jól dolgozunk, mert minimális a reklamáció. El Ibh&t mondanó, hogy igen jó eredményeket érünk el gazdasági vonatkozásban , de azt is el kell mondani, hogy igen sokszor erejükön felül dolgoznak az embereink. Több helyen szó volt már - hadd emlitsem néhány mondáiban én is­­milyen komoly eredményt értünk el a Békéscsabai hütőház beru­­háaásával kapcsolatban. Itt Valóban erejülön felül', igen komolyan és lelkesen dolgoztak az elvtársak. Főhatósággal való kapcsolat kérdése: ennél a kérdésnél nem lehet egyértelműen válaszolni, mert elég nehéz helyzetben vagyunk. Van egy kiváló jó dolgozónk, aki közel 20 éve a hütőházak építésé nél dolgözik, s nem tudjuk azt elérni, hogy megkapja az "élel­miszeripar kiváló dolgozója" kitüntetést. * Munkánk szervezésénél két igen fontos szempont kell,hogy szerepéL- j en{- a beruházásoknál lévő egyensúlyi zavarok javítása; a fizetési mérleg javitását célzó export növelése és import megtakaritása. Azoknak az elvtársaknak, akik ilyen munkán végeznek kiemelkedő teljesítményt igen sok esetben a jutalmat az igazgatói alapból, vagy a ressiből adjuk. Nyitrainé elvtársnő kérdezte, hogy hogyan oldottuk meg a nők "egyenlő munkáért, egyenlő bért" kérdést. Mi tételelesen meg­néztük ezeket a kérdéseket. Jelenleg a főosztályvezetők között nincs nő,eddig a főkönyvelő az volt, jelenleg férfi. Volt egy olyan időszak amikor egyszerűen nem akarták a régebbi kollegák, hogy női mérnököt vegyünk fel, ma már ezen a téren is van változás. De pl. a hűtőháziaknál, ahol -20,-25° hideg van - véleményem szerint is - nem nagyon alkalmazható női munkaerő. Intézetünkben a rajzolóknál, gépiróknál stb. inkább női munka­erők vannak. A másod-diploma kérdése: el kell mondani, hogy intézetünkben is volt egy olyan időszak, amikor nagy voltba "tanulási láz" de ezt úgy értékeltók, hogy inkább - egy-két esetet eltekintve - a tanulmányi szabadság miatt mentek volna tanulni. Nekühk -az a véleményünkarra törekszünk, hogy a Marxista-Leninista Esti egyetemért végezóék el. az elvtársak. í i , Jf . I Ijm i ' J- 5 "

Next

/
Thumbnails
Contents